Arika-nál csak két lehetőség maradt. Vagy tovább él valahol, és vár a megfelelő pillanatra, hogy belépjen. Vagy Halott - és itt még kétfelé bomolhat --> 1, Hősi halált halt, miközben elzárta a kezdte Varázslóját jégbe ; 2, Belehalt a szülésbe.
Szerintem a jegelésbe halhatott bele, biztos elég nehéz lehetett elzárni.
Nem. Asuna kb. Negi nagynénjének tekinthető, Arika családjának egyik korábbi hercegnője, aki vagy 100 évig stázisban volt, mert féltek a Mágiasemlegesítő képességétől. Ugyebár egész Mondus Magikust elpusztíthatta vele... ^^"
http://mangafox.m...233/2.html
Ebben van. Jah és persze mindezt azután, hogy Fateval péppé verték egymást. Hmm ok. Jó amúgy látom abba az ütésbe volt rendesen mágikus erő is, de most ebbe ne menjünk bele. XD
Köszi szépen )
Olvasgattam mostanában pár MSN részt, nem sorban, csak ami érdekelt az alapján, amiket látok a beszélgetéseitekből itt, a fórumon. A Nagi-Arika románcot pl., és meg kell valljam, nagyon tetszett Bár kicsit Nagi nekem már-már túlontúl gyerekes. Ha Toutához hasonlítom, tud nagyon idióta lenni, de őt pont azért szeretem, mert tud nagyon komoly lenni, egy olyan ember, aki ha valamit mondd, akkor arra figyelni kell.
Amúgy szerintem Touta ritka jó főhős, ha kell mondani egy dolgot az UQ Holderből, ami miatt megkedveltem a mangát, akkor az egyértelműen Touta lenne.
Megint csak találgatás, viszont Isztambulban mikor harcoltak Fate-ék és Nagi, Albiero és Arika utána nem sokkal lett Nagi a varázsló és el lett zárva a VilágfaAlá.
És itt persze lehet a hős áldozat Nagi is, viszont lehet Arika is. Mondjuk Nagi megint leverte és most őt szállta meg, mivel más nem volt ott és Arika feláldozta magát hogy elzárhassa.
És majd később innen következik, hogy egy ponton már az UQH-ban kiengedték onnan, hogy végleg le tudják győzni. Vagy valahogy sikerült megtörnie a "pecsétet".
Kiskölyökként azért zárták el, mert féltek a képességétől.
Negi tervének részeként pedig azért kellett 100 évig aludnia a Sírőrzők Palotájában, hogy ne gyorsítsa Mondus Magikus összeomlását. Bár ezt itt én sem értetettem pontosan, mivel nem volt rá világos magyarázat. Vagy csak én nem voltam elég figyelmes, amikor olvastam... ^^"
Hello.
Pusztán az érdekelne, hogy miért pont a 240-dik fejezetől van fent nektek? Van esetleg egy olyan oldal ahol vannak fent még fejezetek? Az ***ost ismerem de így is 100 fejezet hiányzik sajnos.
Előre is köszönöm a válaszokat.
"Nem vagyok híve annak, hogy elragadjanak a haszontalan érzelmek és hátba szúrjanak az
aggodalmamért. Annak pedig még kevésbé vagyok híve, amikor valaki mást szúrnak hátba."
Accelerator - Shinyaku Toaru Majutsu no Index (10. Kötet, 9. fejezet)