A Ghosts in the Shellből minél több trailer jön ki, annál szarabbnak tűnik.
Filmek & sorozatok
Six
Na gyerekek, ez a sorozat engem nagyon megfogott. A History már nálam bizonyított a Vikingekkel, így már a bejelentéstől fogva vártam, hogy mit fognak letenni az asztalra. És íme, elhozták a saját gyártású minisorozatukat, ami a jelen korban játszódik, és az amerikai haditengerészet elit osztagára, a SEAL-re fókuszál.
A sorozat egyfajta Ryan közlegény megmentése, és a Túlélő keverve. A Justified fő gonoszát alakító Walton Gogginst túszul ejtik Nigériában, ezt megtudván a társai elhatározzák, hogy a demokráciától, a hazaszeretettől, és a bajtársiasságtól fűtve útra kelnek,kiszabadítják, és közben kiirtják egész afrikát. Igazából maga a sztori ennyi, nem egy nagy cucc. Igazi amerikai hazaszeretet által tüzelt (értitek, mert szarrá lőnek mindenkit a moziban, akit csak látnak) cucc ez, de nagyon odaköt. Bár mázli, hogy csak 1 évadosra tervezték, mert többet én sem nagyon tudnék megnézni belőle xD
Mivel a sorozat még fut, így nem látom át a teljes képet, de azt meg kell hagyni, hogy a sztorit és annak légkörét nagyon eltalálták. A képi világa bitangpusztulatosan fostosul jól néz ki, a hangokat mellé szintén nagyon eltalálták. Minden egyes akció jelenet a helyén van, nincsenek fölösleges vágások, és jó brutálisak tudnak lenni a daráldák.
Karakterek igazából nincsenek, de a színészek hozzák az elvártat (hősiesen néznek egymás szemébe, majd ordítanak a zárótűzben).
Akit érdekel, kezdje el, mert unaloműzőnek tökéletesen megfelel.
Előzetes: https://www.youtu...yLrq1uFwgY
Na a sorozatnak sikerült helyre raknia azokat a dolgokat, amiket a trailerben félrenéztünk, vagyis, hogy Bobbie nem a Gannymedesen harcolt, hanem éppen kiképzésen volt a Marson. Megjegyzem, ha a marsi terraformálás annyira nincs előrehaladva, ahogy azt a Mariner-völgyi kupláknál láttuk, akkor a Mars hátrébb van, mint a könyvekben.
Emellett van egy pár változtatás a könyvhöz képest.
Nekem nagyon bejött ez az egész a könyvhöz képest pedig jók a változások mert legalább van ami újdonságnak hat
Azt. A. Rohadt.
https://www.youtu...PyrgGTFp0E
Hát, ez a 3 perc kihozta belőlem az elvileg nem létező szuperhős rajongó énemet Te jó ég, ez EPIC lesz, alig várom, 10 év egy (oké, két) utolsó nagy filmben, együtt...
Na, erre kíváncsi leszek
http://www.unikor...acino.html
http://alfahir.hu...jna_fergek
Beírtam volna a duma topicba, de ne tévesszen meg senkit, hogy a valóságban történt.
Ez akkor is egy Black Mirror epizód.
Mit lehet erre mondani.
Komoly esély van rá, hogy a rengeteg karakter miatt nem lesz elég idő mindre, de egyrészt nem is kell mindre sok idő, az új generáció bőven meg fogja még kapni a maga filmjeit, elsősorban a klasszikus csapatot kell lezárni egy epikus két filmmel. Az meg azért nem olyan sok: Tony, Cap, Thor, Hulk, Fekete özvegy, Hawkeye, ééés igazából ők a legfontosabbak.
Másrészt meg nem hiszem, hogy ennek a két filmnek a karakterépítés lenne az elsődleges feladata, azt megkaptuk az elmúlt 10 évben, akiknél meg még nem, azoknál meg még lesz idő. Gondolom az első film lesz karakterközpontúbb, össze kell hozni újra a csapatot, a második film meg szólhat tisztán a bunyóról. Kíváncsi vagyok, hogy van-e merszük kiírni egy-két régi főkaraktert.
És a Legiont én nagyon akarom nézni, de lehet, hogy megvárom, míg kijön az egész évad. Nem tudom még.
A Legion kibaszott jó cucc. Nálam a semmiből jött, megkellett a kérdeznem Kazét, hogy mennyi köze van az X-Men univerzumhoz, mert nem tudtam betájolni a sorozatot.
Más
Megnéztem az Ifjú Pápa c. sorozatot, és gyerekek, ez valami zseniális lett. Nem sokat tudok a katolikus egyház rendszeréről, ez tuti. De az, ahogy Jude Law uralkodik az egyház felett, valami irdatlanul jól lett megcsinálva. És ha már Jude Law... ez az ember korunk egyik legtehetségesebb színésze, de ez nyilvánvaló. Annyira zseniálisan alakította a szenvtelen, könyörtelen, de mély zsenit, hogy maximum csak Kevin f'kin Spacey tudná jobban hozni a szerepet. Minden egyes jelenet amin rajta van, aranyat ér. Ez a csávó egy zseni, amihez hozzátesz a jeleneteit uraló zene, és operatőri munka. Minden kamera mozgás kifinomult, precíz, és lassú. Szinte gy helyben áll minden, de közben minden mozog a kozmikus téridőben.
A sorozatnak nincsen sok zenéje, de amik vannak, azok együtt lüktetnek vele. Hallgassátok meg ezt. Halványan, de érezhetően lüktet az adott jelenetek alatt, megadva annak tökéletes súlyát, én légkörét. Az olyan embernek, aki ügyel az ilyenekre, ez zene füleinek. Tökéletesen lett eltalálva.
Maga a pápa, vagyis XIII. Piusz... meg kell hagyni, brutális fazon. Képes eldobni a teljes 21. században elért nyitottságot, azért, hogy a kereszténység ne a tömegek, hanem a kevés igazak vallása legyen. Vaalahogy így fogalmazott. Brutális, mély, megtört, de közben cigizik, és kengurut tart. A többi spoileres lenne, szóval inkább nézzétek meg.
A többi karakter is nagyon jól lett megalkotva. A színészek remekek, nem játszanak sosem túl, teljesen átlényegülve hozzák az általuk megformált karaktert.
Összegezve ez egy zseniális sorozat, remek színészekkel, sztorival, légkörrel, zenékkel, látvánnyal, csöcsökkel. Nézzétek meg.
Egy kis kedvcsináló! Összehozzák a különböző hősöket!
https://www.youtu...AOzrChqmd0
A Galaxis örzői és Dr. Strange is!
NA meg ez is jön!
https://www.youtu...PrdHQ9WHAY
Na befejeztem a Lost-ot. Végig néztem az első résztől az utolsóig. Mint említettem korábban, anno én nem tudtam ezt így részről részről, évadról évadra nézni. Nem tudom már miért. Láttam az első részeket, aztán a második évadból is láttam random részeket, és ez így ment tovább. Egyszer mikor felmentem a tesómékhoz (még nagyon régen) akkor pont a 4. évadot nézték már, és becsatlakoztam. Random epizód volt az is, arra se emlékszem, hogy az évad melyik részénél jártunk, de akkor leültünk és meglestük. Nem sokkal utána az 5. illetve a 6. évadot is. Na én a 6.-ból már nem sokat láttam. Ez volt az én múltam a Lost-tal. Sose volt szoros, illetve érzelmekkel teli a kapcsoaltunk. Akkoriban sose kötött le, mint amennyire "le kellett volna", VAGY ahogy most lekötött.
Most januárban miután végeztem a Dr. House-sal (amit amúgy már többszőr végig néztem, mert szeretem ezt a sorozatot) hirtelen, de tényleg, annyira random, lett egy agylövésem, mégpedig; "Meglesem normálisan a Lost-ot."
Le is szedtem szépen az összes részt és neki is kezdtem. Első résztől az utolsóig. Sose hittem, hogy én ezt valaha meglépem, de nem volt mit tenni, utat engedtem a hóbortomnak.
Az a helyzet, hogy most kis kritikát akarok ide rittyenteni, véleményekkel, lehet évadonként, még nem tudom, majd ha végeztem akkor kiderül, mi sül ki ebből, de rni akartam róla. Ha ki írom magamból az nekem jó.
Már az első rész nagyon magával ragadott, az a helyzet. Sok mindenre emlékeztem (misztikum, kis sci-fi, racionálisan nem megmagyarázott dolgok) de mégis kb minden "ényeges" dolog oda lett. Ez a sorozat az emberekről szól, reakciókról, szituációkról, életükről és természetesen "mi lett volna, ha" érzésről is picit. Tényleg nagyon jól beszippantott az első rész, nem tudom miért. Rengeteg idegesítő karakter volt, de lemerem fogadni, hogy ha velem is ez történne, ugyan ennyi idegesítő karakterrel találkoznék.
Már a legelején Jack egyfajta főnök lett, irányító, vezér. Az orvos, mint vezér, aki sok esetben kívételt tesz, aki sok esetben nem gondolja át a dolgokat és a szűkbaráti körére gondol, közben álszenten azt mondja, ez mindenki érdeke. A mindig harmatos szemű vezér, akiben semmi tökösség nincs, csak megjátssza. Gondolom ebből leesett, hogy nem nagyon vagyok oda érte. Nem, tényleg nem. Jack nagyon sok mindent rosszul csinált és próbált megmagyarázni, hogy neki jó legyen, de ennyi. Néha egy oviban voltunk máskor meg nem is tudom hol. Sose volt jó vezető, de más nem is jelentkezett erre a posztra. Mindenkinek meg volt a maga baja, a régi életében és a mostaniban is. Kompetenciája, nem állt úgy, hogy képes legyen vezetni, személyísége pedig nem egy vezér alkat volt, így egy olyan került kiválasztásra, mint a mi kis Jack-ünk, akiben viszont picit meg volt ez a Hős alkat. Akinek - ahogy a volt felesége mondta - problémákat kell gyártania, hogy azokat megtudja oldani és megnyugodjon a lelke míg nem gyárt új problémákat. A Szigeten is hasonló szituáció volt na meg probléma is volt bőven.
De a karakterekre később szeretnék kitérni.
Nagyon-nagyon hamar kiderül, hogy a Szigeten nem csak ők a "túlélők" vannak, és a Füst, hanem valami más, a "Többiek" (Others) néven ismert ember csoport is. Nem tudni róluk semmit az égvilágon, csak, hogy gyerekeket rabolnak el, meg néhány embert és, hogy vadak. Ennyike. Az első 3 évad arról szól, hogy biztos mennyire ijesztőek és félni kell tőlük. Na az a helyzet, hogy hiába élveztem ezt az egészet, meg kell valljam, kicsit túl lett bonyolítva ez a dolog.
1. Ha alapjáraton valakik oda mennek pl Ben, Nathan, Juliet és még valaki és elmondja, hogy figyú van ez a sziget, aminek ez és ez a célja. Ők itt vannak és két megoldás lehetséges, vagy megölik őket, vagy együtt élnek békességben, akkor kicsit máshogy alakult volna a dolog.
2. Annyi ember meghalt, totál feleslegesen. Gyakorlatilag Ben csapatából alig maradt valaki, és miért?? Mert az emberektől távol kell tartani magunkat, mert ők romlottak és gonoszak. Ez tény. Romlottak, gonoszak, undorítóak, de megannyi halál a rossz kommunikáció, illetve az istenkomplexus miatt volt.
Tudom, hogy húzni kellett az időt meg minden, de akkor is, 4 évad erről szól, hogy hogyan éljenek túl, hogy mi a Sziget célja és, hogy a Többiekkel megtalálják a közös nevezőt. -.-'
Ami, mint említettem, nagyon élvezetes volt, viszont nagy része felesleges.
A 2. vagy lehet a 3. évadban lekerülnek a Bunkerbe, a Hattyú központba, amit még régebben a Dharma központ alakított ki, ahol találkoznak Desmond-dal, akit én nagyon csípek btw. Itt van egy gép ahova 108 percenként be kell írni egy kódot, egy számsort ami nem más, mint 4-8-15-16-23-42. Ha ezt beírják, akkor mindenki boldog és újra indul a számláló, ha nem sikerül akkor... nem tudjuk mitörténik. Locke mikor lezuhantunk a repülővel, még tolószékes volt, viszont a Szigeten mikor felébred a baleset után, meggyógyul. Lábra tudott állni. Képes járni, táncolni, ugrálni. Számára ez egy csodával egyenlőre. Nem csodálom (hahaha). Emiatt Locke azonnal úgy gondolja, hogy ez a Sziget nem egy átlagos Sziget. Itt van valami, itt Ő képes járni, Ő nem akar elmenni, neki szüksége van erre a helyre, mert ez egy csodálatos hely. Ők raknak tüzet, szereznek vizet, szereznek élelmet, annyira izgalmas és fantasztikus egy élet számára, hogy nem akarja elhagyni. Locke emiatt úgy gondolja miután megtalálják a Bunkert, miután lejutnak és miután Desmond ott hagyja őket, hogy NEKIK meg kell nyomniuk a gombot. Bármi van, meg kell nyomni, nincs más megoldás, ez a rendeltetésük, mert ha nem nyomják meg… nem tudjuk mitörténik, de biztos rossz.
Locke mutatja be a vak követést, a vak hitet, vagyis vele akarják, de szerintem nem elég jól. Ő a fanatikus karakter, akinek eleinte nem kell magyarázat, aki csak hisz. Hisz és ez elég. Aztán természetesen nem lesz elég, válaszokat akar. A legegyszerűbb kérdésre; Miért?
S ekkor van az, hogy eltévelyedik az útjáról gondolja ő, és Mr. Eko is. Már nem egy vak hívő lesz, inkább egy elveszett hívő. Hozzá teszem, nagyon hamar végig megy ezeken a lépcső fokokon. És akkor van az hogy Mr. Eko hiszi, hogy be kell írni a számsor, viszont Locke már nem. És akkor történik meg a katasztrófa. Inkább Desmondot érinti a katasztrófa, mert ő szívja meg ennek az egésznek a levét, de a Többiek is, mert tönkre vágja a külvilággal a kommunikációt, az a bazi nagy engergia túltöltés amit szabadjára engednek, miután nem zárják le 108 percenként azt.
Az a helyzet, hogy Locke katakterét néha szerettem, néha nem. A való életben egy pancser volt... szánalmas volt és nevetséges, nem csodálom, hogy hinni akart valamiben és, hogy a Sziget Ura akart lenni. Számára ez volt az egyik legjobb dolog amit történhetett vele. Lezuhant és ráadásként még meg is gyógyult. Tökéletes! Viszont annyiszor megingott, annyiszor szívott és annyiszor hozott rossz döntéseket. Persze a karaktere ettől emberi, de akkor is, nekem néha már sok volt.
A 3. évadban bejön az egyik kedvenc karakterem, nem más mint Benjamin. Benjamint az a helyzet, hogy elfogultság miatt szeretem. A Person of Interestben az egyik kedvencem, bár az a sorozat egy nagy best, majd írok arról is, mert kismilliószor jobb, érzékibb és élmény dúsabb, mint a Lost. Nade vissza térve, Benre, ő is, még úgy is, hogy 6-10 évek kora óta a Szigeten van, annyi és annyi mindenen megy át, olyan karakter változása lesz neki is, hogy az nem semmi. Ben tipikusan a manipulatív ember, akinek mindig van a tarsajában nem csak B terv de c-d-e-f is. Aki tudja, hogy hogyan irányítsa az embereket és minden erőforrása is meg van hozzá, hogy ezt meg is tegye. Aki kicsit sem különleges (bár szerintem igen, pont hogy ez a fajta manipulálás amit ő leművel az ritka), de az akar lenni. Ha kell összevereti magát, vagy a halállal majdnem pacsizik, csakis azért, hogy a terve működjön. Nagyon jó fazon, és a végén, hogy Ő és Hugo irányítják a Szigetet, szerintem nagyon jó kis páros.
Mint írtam, 1-4ig arról szól, hogy Szigetlakók vs. Lezuhanttak a szigetre lakók. Gyilkosságok, rossz döntések, halál, robbanás, sírás, halál, gyereknemzés, halál és még sorolhatnám. Na meg arról is, hogy kik is zuhantak le, kik ők, mitörtént velük mielőtt lezuhantak és hogy jutottak arra a gépre ami lezuhant. Az 5. évad arról szól, hogy
-1. akik haza mentek (Sun, Jack, Kate, Hurley, Sayid és Aaron) hogyan boldogulnak a való életben, 3-4 hónap után. Hazudnak, hogy csak ők élték túl, hogy megvédjék a többieket, akik ott ragadtak a Szigeten, de ezt túlélik, el is éldegélnek egy ideig, olyan ... 3 évig. Ben közben már intézkedik ott, ahogy Locke is próbálkozik, de hát&... ő meghal, Ben megöli.
-2. pedig Sawyer, Jin, Juliet, Miles akik időt utaztak a Szigeten és ugráldoztak azon, majd végűl a '80-as években a Dharma központban ragadtak, mihez is kezdenek. Túlélték, még időt is utaztak, ami fura, de... okés, a Sziget legyen ENNYIRE különleges.
A 6. évad pedig kicsit magyarázatot add, nem is szaporítom a szót, így is hosszabb lett, mint gondoltam.
Anno mivel nem láttam normálisan, meg csak hallottam mi a vége, azt hallottam, hogy EZ AZ EGÉSZ MEG SEM TÖRTÉNT. Lezuhantak és mind meghaltak. Onnantól kezdve az egész a purgatóriumban történt, ahogy ők küzdenek blablabla. Aztán most így végig nézve rájöttem, hogy nem ez történt, rohadtul nem. Minden megtörtént. Ez az egész misztikum, időutazás és minden hülyeség, megtörtént. Nem kell racionálisan felfogni, olyan mintha zombik támadnának, nem nálunk történik, más világ ez számomra. Ugyna is Chistian mondja (Jack apja, az utolsó részben), hogy nincs olyan hogy MOST. Mikor találkoznak a templomban, nem akkor van mikor Jack meghalt pont, hanem valamikor. Lehet 900 év múlva, miután mindenki meghal, köztük Hugo és mindenki. Megvárják egymást, mielőtt tovább lépnének. Ennyi az egész. Így, már nem olyan idegesítő a vége. Ha tényleg úgy lenne, hogy na ők már az elején meghaltak, akkor ... egy szar az egész.
Viszont, egyszer nagyon jó volt végig nézni normálisan. Adtam neki esélyt és nem bántam meg, kicsit sem. Élveztem, hiába voltak néha uncsi részek, vagy béna dolgok, attól még élveztem, egyszer, nem többszőr.
Karakterek:
Kate egy iszonyatosan cukin szeplős csajszi, aki eleinte nagyon jó karakter, de később ugyan annyira idegesítővé is válik. Kb a 3-4. évad környékén, mikor nem tudja eldönteni hogy akkor most a Sawyer vagy a Jack-et szereti. A két kanfőnök között vacilál, de jaj szegény, ő nem tudja melyiket szereti jobban, viszont ha nem őt imádják, akkor durci van ám.
Sawyer az egyik kedvenc karakterem. Egy tipikus egykét játszik, aki mint egy hörcsög, minden megszerez magának és amikor lehet hasznot húzz belőle. Logikus lépés, bár mikor ilyen veszélyes az élet, nem hiszem, hogy a legjobb lépés lenne. Sawyer mindg végig egy jó vezető ... lenne, ha válallná, de neki nincs szüksége erre és nem akarja se a felelősséget, se az egész terhet, meg ezeket az embereket babusgatni, az 5. évadig. Mikor vissza megyünk a múltba, a Dharma kezdeményezéshez és ők csatlakoznak, hogy túléljék, ekkor egy nagyon jó, megfontolt, vezetővé válik, aki végre rátalált a szerelemre és nem, nem Kate az, hanem a cuki és tündéri Juliet. Nagyon örültem, hogy Ők össze jönnek és mikor mondta, hogy megakarta kérni a kezét... iszonyatosan cuki pillanat volt.
Jin-nel az volt a gond, hogy az elején ahogy Sun-nal szemben parancsolgatott, baromi idegesítő volt. De más kultúra, és más szituáció volt. Az ő házasságukat ez a Sziget mentette meg, mert elkezdtek egymásra figyelni. Persze ez is sok időbe telt, de végre rájöttek, hogy anno változtak és negatív irányba, most meg engedték, hogy a pozitív irányba történjen. Nagyon aranyos volt, hogy elkezdett angolul tanulni, végül az 5. évadban teljesen megtanul, nem is volt nehéz, 3 éve volt miután vissza mentem a múltba, hogy perfektül beszélje a nyelvet. Rengeteget változott ez a karakter, természetesen pozitív irányba.
Sun-t szeretem, meg nem is. Fú, néha nem tudtam vele mit kezdeni. Valamikor rohadt idegesítő volt, de egy teljesen emberi természet miatt, így érthető volt azért.
Mr. Eko annyira cool karakter volt, nagyon sajnálom, hogy meghalt. Nem kellett volna meghalnia.
Claire húha. Ez a csaj csöndes volt, de mikor megszólalt, vagy rá fókuszált egy rész, az nagyon ideegsítő volt.
Sayid, néha nagyon jó kis kari volt, míg máskor nagyon ideegsítő.
Michael. Na Michael az aki a kurva anyját. Egy normális megmozdulása nincs ebben a sorozatban. Megkapja a gyerekét, akimár 10 éves, s látta őt kb 1 éves korában. Meghalt az anyja, és a nevelő apja nem akarta nevelni, ezért vissza kapja a kölköt. Pár napra rá lezuhannak és onnantól kezdve "Walt mindennek felett". Mindent Waltét tesz. Walt miatt kenuznak el, minek oka az hogy elrabolják, Walt miatt öl meg embert, Walt miatt sodor embereket veszélybe, Walt, Walt Waaaaaaaalt. Kurva idegesítő. Mikor meg pofázik valakinek azt mondja: Te nem vagy apa, nem tudhatod. Aha, Bazd meg magad kérlek. Fú de vártam, hogy meghaljon, fúúúú de egy idegesítő karakter volt.
Nem írok több mert felesleges, lehet senki se olvassa el, és írnék még normálisan karakterekről, mert sokat kihagytam, de kimaradnak most.
Szerk.:
Csak mert eszembe jutott. Aki azt mondja hogy az 5-6. évadnál fú de nagyon kell figyelni az időre, az elég fogyatékos, hogy ha ezt nem tudja követni. A legtöbb dolgot az ember szájába rágják ebben a sorozatban, nem hiszem, hogy annyira nehéz felfogni pár idősíkot.
Ugrás a fórumra: |