Gondoltam létrehozok ennek az animének egy külön témát, ugyanis első rész alapján rettenetesen megtetszett, reméljük a folytatásban meg fogja tartani ezt a színvonalat.
Rövid bemutató: A 2063. évben járunk, amikor az utazás az űrben már teljesen természetes dolog az emberek számára. A Caird High School tanulói épp táborozni indulnak egy bolygóra, ahol egyedül kell boldogulniuk pár napig. Miután megérkeznek a bolygóra, magukra hagyják őket, de nem sokkal utána egy rejtélyes, fekete gömbszerű fény benyeli a 9 gyereket, majd 5012 fényévre a saját bolygójuktól kidobja őket az űrben. Szerencsére felfedeznek egy öreg űrhajót a közelben, azt használják menedékként. A diákoknak be kell osztaniuk megmaradt élelmüket, vizüket, felszerelésüket, hogy túléljék. Azonban úgy tűnik, van egy tervük, hogyan juthatnának vissza otthonukba, vajon sikerül nekik? Milyen nehézségek várnak rájuk közben?
Még amit külön kiemelnék, azok a karakterek. Egy nagyon jó, összetartó csapatról van szó, ami nagyon meglepett. Azt hittem ilyen történések után majd egymásnak ugranak, de nem, éretten kezelik a helyzetet. Illetve ami még nagyon jó, hogy minden karakter egyedi személyiséggel bír, és mindenki gondolkodásmódja hasznosnak bizonyul.
Remélem meghoztam ehhez az animéhez egy párótok kedvét, ha igen, akkor jó szórakozást kívánok hozzá!
Szerkesztette: Ningen - 2019.09.21. 09:56