Ma egy egész fura álmom volt és mivel eszembe jutott, hogy régen ilyen téma is volt a Fórumon, megnyitom még egyszer - kezdésként pedig az enyémmel példálózok. Szavazást nem csinálok, a régit követve, szerintem nem foglalja össze eléggé az álmaink világát.
Szeretem lepötyögni vagy lefirkálni az érdekesebb álmaimat, ha tudom - mert könnyebb visszaemlékeznem és kisebb esély van arra, hogy esetleg valami más módon egészítem ki azokat.
[img]http://www.wallpaperswide.us/wp-content/uploads/2015/09/fantasy-forest-hd-wallpaper.jpg[/img] Nem jól adtad meg az elérési útvonalat.
Épp egy Erdőben sétáltam, számomra már ismerős rengetegben. A fák virágainak illata még mindig, mintha körüllengene engem, kellemes volt és nyugalommal töltött el. Halkan lépdeltem s óvatosan, mert tudtam, hogy olyan helyen ébredtem, ahol csak kevesen jártak - jelenlétemmel, az általam kibocsájtott energiák miatt, gondoskodnom kellett arról, hogy ne zavarjam meg az itteni Élővilágot. Élőlényeket nem láttam sehol, csak különös lények énekét hallhattam. Nem madaraknak tűntek, de vajmi kevés esélyem volt megállapítani, mik lehettek azok. Valami hang azt súgta nekem, hatoljak beljebb és beljebb a fák közé. Nem kérdeztem magamtól, miért - csak mentem. Végül egy különös törzshöz értem, melyet egy kristálytiszta forrás vett körül, csodás, illatos, színpompás virágok társaságában. Közelebb lopakodtam hozzá - mintha valami aprócska élőlény lennék, egy nálánál magasabb előtt, s megalázkodva keresném társaságát. Pedig, körülöttem minden élt, lélegzett, halkan szuszogott.
Váratlanul egy különös hangra lettem figyelmes, amely kitűnt a megszokott dallamból - minden más lény neszét elnyomta - olyan érzésem támadt, mintha egy csalit kaptam volna be - ez pedig a végszó eljövetle. A fa odvából jött a fura, ismeretlen hang. Hüllőszerű sziszegés, kemény pikkelyek lágy koccanása, súrlódása a törzs síkján. Majd meg-meg csillantak a levelek között átszűrődő fénysugarak, egy csillogó felületen. Igen, ezek tagadhatatlanul pikkelyek voltak. Az ide-oda kanyargó odúból lassan, mégis fürgén, óvatosan, mégis magabiztosan kúszott ki a lény, majd mikor megpillantottam fejét, kissé hátrébb húzódtam, aztán váratlanul - előbukkantak hófehér szárnyai is.
Egy Szárnyas Kígyó? - Hallottam már róla. Ők is sokat meséltek róla, és annak idején én is viseltem a jelet - de, nem sűrűn volt szerencsém szemtől szemben megcsodálni eme bölcs teremtést mostanában. A szememmel egy vonalban lévő, égbenyúló gallyacskára csavarodott, maga mellé csukta selyemtollas szárnyait.
- A jóslat beteljesedett. - hallottam felém címzett üzenetét magamban.
- Igen - válaszoltam - eljött az, amire számítottunk, amit annyiszor emlegettem én is.
- Ezt mindannyian éreztük - hamarosan kivirágzik előtted ama válasz is majd, hogyan tovább. - pillantott fel a lombok levelei közt leszűrődő fénynyalábokra, mintha átlátott volna a puha anyagokon.
- Nem tervezek. Várok. Sokan nem hitteke nekem. - sütöttem le szemeim egy másodpercre.
- Ne csapd be magad, hisz legbelül ők is készültek rá, csak nem említették.
- Sokáig úgy éreztem, hogy a levegőbe beszélek, hogy csak én látok rémeket.
- Hiba lett volna tönkretenniük nyugalmukat, s tovább táplálni a nyugtalanságod, a jövőn való aggódással, a fontos az volt, hogy a jelent biztosíthassák. Te viszont mindtől undorodtál.
- Viszolygok ettől az egésztől, de kezdem elfogadni. - feleltem bizakodva.
- Túlzottan a feladatodra koncentráltál eddig, olyan gödörbe estél, amire Számíthattak, lebecsülted a körülötted lévőket, azokat, akiknek szüksége volt és van is rád.
- Tisztában voltam a hibáimmal, az engem hátráltató tényezőkkel - önmagamban, de hosszú idő volt, míg leküzdöttem őket, van amelyikkel pedig még mindig küszködök. Nem akarom elfelejteni a Múltam.
- Nem fognak (a) Földhöz láncolni, ezt te is tudod. Napról-napra megtanulsz úgy élni, hogy mindenhol teljesíts, s ahol kellesz, ott lehess. Fejlődsz. Hamarosan eljön az idő, hogy ennek még nagyobb hasznát vedd te és Ők is, s mindenki más, aki körülötted testesül meg.
Pár pillanatig néma csend honol kettőnk elméjében, időt hagyva nekem átgondolni a helyzetet, s megvárva, hogy kérdését, melyre ő már bizonyosan tudja a választ, feltegye.
- Mit fogsz tenni, ha bekövetkezik?
- Talán semmitől nem félve élni, ahogy eddig is éltem - napról-napra, túlélni. Erről szólt az egész... túlélni, de nem tudom, miért. Talán, hogy ne kelljen ezt újrakezdenem. A legjobb időszakban születtem le, ahogy Terveztük, s a kilépőm sincs már messze. Mit kéne tennem hát, ha nem megfigyelni, elemezni, átadni mindent, amit érzek, látok és átélek?
- Segíteni az embereket.
- Én...
- Sose ismered be, magadnak hazudsz, amikor azt mondod vagy gondolod, hogy kivonod magad ebből - nem tudod, benne vagy és ha nem akarod észre venni is, segítesz és aggódsz. Ideges vagy, feldühít az emberek tette, amelyekről tudod, a vesztüket okozhatja - s mégis azt mondod, nem érdekel, megérdemlik.
- Persze, hogy megérdemlik, ez következmény. De, állj, túlzásokba esel.
- Ha nem érdekelnek, miért zavar a jövő, miért aggaszt a tett? Aggódsz.
- Miattuk aggódok? Miattunk... Én csak a feladatomért vagyok itt.
- Ami Mindenkiről szól, s a közös jövőről.
- Nem Mi tűnünk majd el.
- De, ez sokak életét és jövőjét megváltoztatja majd - hiába Hozzájuk tartozol.
Felemelkedtem a törzstől s hátat fordítva neki a távolba néztem, az örvénylő rengeteg végét keresve, melyben megláttam a zavaros jövő különös szimbólumát.
- Pár év... - feleltem halkan, de már nem gondolatban.
- Vigyázz rájuk.
Tárta szét szárnyát a Kígyó, majd a magasba emelkedve erős, fehérarany fény vette körül, s eltűnt a semmiben.
Én pedig a macskám lelkes dörgölőzésére s dorombolására, felkeltem.
Ich bin Deine Hoffnung und Dein Bangen. Deine Lust und Dein Verlangen. Du musst mich nur aktiviern.