1) Nem, nem a támogatók kaptak jogosultságot. Lehet van köztük az is, nem tudom, ilyen szemszögől nem vizsgáltam. Elvégre azt paywall-nak hívják, és az masszív bűncselekmény lenne.
2) Kizárólag aktivitás alapján történt a "válogatás". Ha már tőlünk "elvárt", hogy aktívan csináljuk, valójában részünkről is elvárható lett volna a nézők aktivitása az elmúlt lassan 20 évben.
3) Tudom, hogy nem igazságos. Tudom, hogy nem fair az ártatlanokkal szemben. Ezt a kockázatot vállalnom kellett az arcomra, mert máskülönben bele se kezdtem volna se ebbe, se egy rakás másik jövőbeni projektbe. Vagy kiiktatom valahogy a mételyt, vagy szép lassan felőröl engem, és ha engem felőröl, lassan az oldal is bezár. Felmértem már, a csapat nagy része nem folytatná nélkülem, illetve tulaja se lenne a szervernek. Türelmet és megértést kérek, semmi mást. Ha elérjük a célt és megtisztítjuk a tolvajoktól a közösséget, minden bizonnyal több projekthez lesz kedve a csapattagoknak is. Most nem sok van, így, hogy mások aratják le az összes babért (nem pénzt, hanem a hálátokat és megbecsüléseteket - akinek nem inge, pls ne vegye magára).
4) Mindkettőtök hozzáfér a részekhez, jó szórakozást 








Kb hetente felnéztem, van-e új rész, és kb 3 hete regisztráltam. Fent voltam 3-4 alkalommal és csak azért mert friss hús vagyok és mert csak egy anime érdekelt itt, de azt az egyet sem láthatom mások tiszteletlen és kizsákmányoló viselkedésének megtorlása/akadályozása miatt. 