Az utolsó előtti fejezetben volt az Ochako meg Deku pillanat csak a mangaka megmaradt a baráti viszonynál.
Boku no Hero Academia manga - Spoiler és annak megbeszélése
Én is megnéztem az utolsó manga részt, nem bírtam már tovább húzni. Inkább az animét kísértem figyelemmel, de néha bele bele olvasgattam itt magyarul, így az angol fejezetet nem igazán értettem de ami átjött, az mérhetetlen csalódást okozott.
Borzasztóan fájt látni, hogy végül ezt az utat választotta a Mangaka, nem akartam elhinni, hogy tényleg így lesz vége ennek az iszonyat jó történetnek.
Erős érzelmeket váltott ki belőlem, (zokogtam, mint egy óvodás) hogy nem lesz folytatás. Annyira de annyira reménykedtem, hogy valami olyasmit kapunk majd mint a Narutonál, kis időkihagyással és némi csodával a második évvel folytatja… de nem. Tényleg megtette, lezárta, kész vége, ennyi volt. És nekem meg egy csomó kérdésem maradt még.
Sőt, azért is kár, mert ez a világ, ami létrejött azokon a lapokon tintával, még annyi kiaknázatlan lehetőséget tartogatott, amit már nem kaphatunk meg.
Valahogy Deku is így érezhet most, hiányérzete lehet, mert megfosztották a manga főhősét attól, ami igázóból főhőssé tette volna, (járnia kellett volna neki) hogy az álma beteljesüljön. Minket meg a lehetőségtől, hogy még hosszú évekig megéljük és járhassunk ebben a színes világban, izgalmakat átélve, még ha az csak egy Sportfesztivál is vagy egy záróvizsga...
Jó volt ez a befejezés meg minden, de azért azt mindannyian kijelenthetjük, hogy lelkünk mélyén hiányoltuk ezt a panelt... Végtére is, nem lehet eltagadni az inspiráció forrását. (#standwithmassmurderers)
Rikiya írta:
Jó volt ez a befejezés meg minden, de azért azt mindannyian kijelenthetjük, hogy lelkünk mélyén hiányoltuk ezt a panelt... Végtére is, nem lehet eltagadni az inspiráció forrását. (#standwithmassmurderers)
Ugrás a fórumra: |