Köszi a fordítást!
Jó kis fejezet volt ez, főleg azután, hogy majdnem egy évig kellett néznünk (itt-ott kiegészítve) amit egyszer már meganimálva leadtak. Először azt hittem ezt az RR-es szálat komolyabban tovább viszik, de ebbe valószínűleg ennyi volt. Meglepett ez a jóságos tanárbácsi Vegeta is, Cabbánál még úgy megértette ezt az ember, de nem gondoltam, hogy Brolyt majd tanítgatni fogja, érdekes oldalait ismerhetjük meg egy ideje Vegetának. Említés szintjén Freeza is előkerült, őt szerintem jobb lenne most kicsit parkolópályára tenni. Abból a szempontból érdekes lenne az ő szála is, hogy hol edzett, mi az a másik dimenzió. Bár lehet elintézik annyival, hogy olyan mint ami a földön van. Pár nap aztán itt van az újabb fejezet, úgyhogy nem teóriázgatok itt a jövővel kapcsolatba. De ehhez hasonló könnyedebb fejezeteket olvasgatnék még párat nekem ezek nagyon tetszenek, meg hát építhetnék kicsit az univerzumot is.
Nos, hát kijött az új fejezet. Természetesen a küzdelem elején véget ért a rész, szóval lehet várni egy újabb hónapot. Kíváncsi leszek mennyire lesz ellenfele Gokunak, de egyenlőre úgy tűnik, hogy a szintje közel van Vegitáékhoz.
Vajon hányszor játsszák még el hogy nem sikerül a fúzió?Kikészítenek ezzel a két hülye gyerekkel,nem értem miért kellett így lebutítani őket.Azt el tudom fogadni hogy nem edzenek és ezért gyengék,de agyilag mitől lettek zoknik.Ha már fúzió,ha jól emlékszem össze kell hangolni az erejüket ez ugye meg is van mivel kb egyforma erősek,állandóan a pózt rontják el ami már nevetséges.Egy Dragon Ball Z speciálban mikor Vegita öccse a földre jön ezt történt,az új Dragon Ball Superben ezt történt,Dragon Ball Z és Super animéban többször megtörtént.Tényleg ennyire nincs ötlet?Velem sikerült megutáltatni ezt a két karaktert.Kíváncsi vagyok milyen fő Bosst találnak ki,szerintem dermesztőt egyenlőre még hanyagolni fogják.Jó lenne megismerni valamelyik még nem ismert Univerzumot.Egy évben 12 fejezet jön ki,ebből eddig 2 fejezet elment a semmire.Ha így haladnak 5 év múlva se lesz Dragon Ball Super anime.
Gohan itteni átváltozását látni akarom meganimálva, bár mire anime lesz belőle, addigra eme vágy emlékét is elfelejtem, de legalább meglepetésként fog érni.
Gotenksel kapcsolatban az az érzésem, hogy Toriyama még nem akarja elmondani, hogy milyen erős is lett (vagy még nem döntötte el)
Bár azért ideje lenne már, hogy egyénileg is elérjék legalább az SSJ2-t.
UI.: Kezd egyre inkább az az érzésem lenni, hogy Gohan egy látens pszichopata.
Rage power uppokat használ miközben átjárja a zen nyugalom. ( S még okos is)
Nekem is az a véleményem első ízben is hogy Goten és Trunks remek páros és jók a kombóik és jól dolgoznak össze, Na de viszont tényleg mekkora szívás már hogy nem tudnák őket is feljebb léptetni. Hol maradnak majd ők? Mert a fúzió már szinte lerágott. Ezért is tetszett pl a jövőbeni Trunks. Volt oka és elszántsága edzeni itt meg lényegében csak bohóckodnak nem erősödnek. Ez a hibás fúzió meg már tényleg még szörnyűbb poén.
Gohan meg hát. Itt tényleg ő a fekete leves. Tényleg semmi edzés és ilyen szintre ugrik mint amiért Goku és vegita mennyit szenvedett? Ő meg csak valahogy haragból tombolva előhozza eszt?
Javítson ki bárki ha tévedek a felsorolásnál. De ha valakinek felszabadítják megtisztított erejét akkor lehet ilyen ugrás. Ilyen volt pl a namekem gyerekkorában vagy a kayoshinek Boo ellen. De ezt eleve lehet többször is? És mégis mit honnan? Lényegében honnan jön ez a sok erő Gohanból? Most még nem is szabadították így fel.
Ez a nagyon következetlenség most leginkább a Bajom Gohan érthetetlen megmagyarázhatatlan újbóli szintugrásával. Pláne ilyen hatalmassal.
Gogan új formája meg hát megint csak valami új. Eladásnak jobb de következetlen már.
A végén egy másik megjegyzés valahogy nekem Goku Ultra ösztön formája már megint úgy jön le nekem a harcban hogy az egy rendes erőnövelő mint a többi. Nem pedig sok szempontból egy technika megérzés ami miatt jobb a mozgása kikerülés és támadása. megint csak erő összecsapása volt jelezve pont a pusztulást.
Egyik panelen Beerus kérdezte Whis -t, hogy ez Goku legjobb technikája (amikor MUI -ban volt). Miért van olyan érzésem, hogy van ott más is a tarsolyban?
Követtem eddig a mangat, de ennél a Super Hero -s feldolgozásnál elengedtem, elég volt a film is, bennem egyik sem hagyott túl mély nyomot. De most végre kezd beindulni egy új történetszál, várom, mit hoznak még ki a Super -ből.
(Meg azt is, hogy végre meganimálják a Moro és Granola történetíveket és a harcot, különösen az Ultra Ego -t )
Egyik panelen Beerus kérdezte Whis -t, hogy ez Goku legjobb technikája (amikor MUI -ban volt). Miért van olyan érzésem, hogy van ott más is a tarsolyban?
Követtem eddig a mangat, de ennél a Super Hero -s feldolgozásnál elengedtem, elég volt a film is, bennem egyik sem hagyott túl mély nyomot. De most végre kezd beindulni egy új történetszál, várom, mit hoznak még ki a Super -ből.
(Meg azt is, hogy végre meganimálják a Moro és Granola történetíveket és a harcot, különösen az Ultra Ego -t )
Én inkább arra gondolok, hogy ha ez már lassan Basic dolog Gokunak akkor ha kövi harcnál megint túlhajták akkor lassan lesz valami Power Up.
Én arra számítok, hogy döntetlen lesz. Gohan nem fog tudni sok mindent kezdeni Goku ellen, viszont a UI nem túl offenzív sok esetben.
Aztán Vegita betolja, hogy "Félre Kakarotoo, most én jövök".
Vagy valami ilyesmi Aztán hátha meglepnek vmi édekesebbel.
Szerintem itt csak ennyi szerepet szántak a gyerekeknek. Mondjuk én először azt hittem, hogy Vegeta akar velük megkűzdeni, az is jó meccs lett volna, persze ha nem rontják el a fúziót. Így max bemelegítésnek voltak jók meg poén faktornak. Van azért pozitívum is velük kapcsolatba, lassacskán elérünk a Z végére (elvileg 1 évvel előtte vagyunk) és a személyiségük határozottan más. Nem edzenek és harmatgyengék is, de még mindig szívesen harcolnak.
Gohan erejével meg a kinézetével egyáltalán nem vagyok kibékülve. Nem tudom ez hol hangzott el, de ugye a félvér saiya-jinok az emberi gének miatt sokkal nagyobb potenciállal rendelkeznek és hatékonyabban is tudnak fejlődni, mondjuk ez valahogy Gotennél és Trunksnál nem jött ki. Néha azt is érzem, hogy Toriyama nem igazán tud mit kezdeni Gohannal. Egyértelmű, hogy egy idő után Goku helyett akarta és ezt valamilyen szinten fel is építette. Már nagyon kis korában megmutatkozott, hogy nagy erő lakozik benne, pillanatnyi erejével felülmúlta az apját, de még Raditzot is. Aztán Piccolo megedzette egy kicsit, de a nagyobb fejlődést a namekon érte el (persze nem saját erőböl) ahol Guru felszabadította az erejét. Kis pihi után 1 évig intenzíven edzett Gokuval ahol elérte az ssj1-2 szintet. (Szegény Vegeta/Goku csak 30 évig tartott nekik ugyan ez) Ismét pihi ráadásul 7 év, itt Vegeta meg is jegyzi, hogy gyengébb mint amikor Cellt legyőzte. Ezután az öreg Kaioshin felszabadítja az erejét, újfent nem magától erősödik. A superba megint eltunyul, a torna előtt Piccolo visszarángatja a normális szintre pár nap alatt aztán már-már Goku kék formájával van egy szinten. Na és itt vagyunk most, eltelt a torna óta pár év Gohan elvileg kicsit edzegetett és megint a semmiből kap egy olyan erőt ami vetekedhet Goku és Vegeta erejével vagy még erősebb is, ezt majd megtudjuk.
Azért mentem bele Gohannak a fejlődésébe kicsit részletesebben mert, egyfelől nagyon hullámzó, egy erőnövekedés után általában jön egy gyengülés és legtöbb esetbe ilyenkor olyan power upot kap ami szerintem indokolatlan és így a két főszereplő fölé kerül. Ezek után Toriyamának kutya kötelessége lenne legalább most az egyszer elmagyarázni, hogy mi az isten van Gohannal és mégis mi a franc ez a forma.
Azért Gohannal kapcsolatban ne felejtsük el, hogy egyébként ő a legnagyobb potenciállal rendelkező földi Saiya-jin már a Z óta, az egyetlen "hibája", hogy nem harcmániás barom, mint Goku meg Vegeta épp ideje volt már amúgy kicsit belerángatni a történetbe, és feljebb húzni, hogy egyáltalán legyen értelme a történetben tartani, hogyha a jövőben történik valami...egyébként a harctudás és erő a potenciálon túl a test meg az elme egyensúlya kb. (Goku meg Vegeta talán pont emiatt nem fejlődik ilyen léptékben, mert azért lássuk be, egyik se a legélesebb kés a fiókban), szóval a tudományos munkája hosszútávon jó hatással lehet a harci képességeire is, remélem ezután az arc után nem hanyagolják el, és lesz megint 200 fejezeten keresztül ugyanazon a szinten, mindig elfoglalt, amikor épp történik valami