A kövi résszel megint sokat fogok késni, ne keressétek a hét első felében, bocsesz.
[Naruto-Kun Projekt] Douluo Dalu animációs sorozat (TILOS a spoiler!)
Koszi az informaciot!Ayagii írta:
A kövi résszel megint sokat fogok késni, ne keressétek a hét első felében, bocsesz.
Ayagii írta:
A kövi résszel megint sokat fogok késni, ne keressétek a hét első felében, bocsesz.
Ayagii
Köszi szépen hogy szóltál! Jobb nem is keresni. És már eleve annak is örülünk hogy van aki fordítja!
Őszintén én nem emlékszem hogy bárki is beazonosította volna XW-t mint könnyű csontú nyulat úgy mint 100.e éves lélekszörnyet. Mint hogy elvileg az a "harci lelke" eleve mutatták de hogy valaki anélkül beazonosította volna arra nem emlékszem egyre sem.
De lehet jobb hagyni ne olyanon menjen már itt a vita aminek lényegében semmi jelentősége nincs a történet szempontjából.
Amúgy én is úgy gondoltam hogy valamelyik próba elvégzéséhez kell a szemek továbbfejlődése vagy egyik próba jutalmának lesz a következménye. Vagy mint írta pl a TD szint elérése a 9. gyűrű megszerzése.
Sőt elvileg azért állítják be azt a végső szintnek mert az is elérte valaki. Anélkül senki nem tudna a létezéséről. Sőt ha ezt vesszük alapul még lehet afölött is van szint de azt még senki nem érte el, és pl pont TS lesz aki a "végső" szintet is túlszárnyalja. Pl mikor eléri a 100 szintet. Mert még korábban senki nem volt isten az előző világban így nem ismerhetik azt a szintet.
Én a kérdésedre próbáltam választ keresni, és de egy volt aki nem ismerte és rögtön azonosította, méghozzá Fehérke, a többi 100000 éves lélekszörny meg eleve ismerte. Azt a bálnát leszámítva, de ő nem is nagyon próbált beszélni velük. Ez a dolog ráadásul még ki is derülhet a későbbiekben, mert hát csak fognak még találkozni 100k éves lélekszörnyekkel, és ha azok is egyből mondani fogják hogy milyen szörny XW, akkor lehet ez valami sajátosság náluk.
Én a lélekereje növekedéséhez kötöm a LDSZeket, ami simán lehet hogy pont a TD szintre fog esni.
Mint Goku5nek is mondtam felig erzet ra. (Ez egy spoiler. Vidd rá az egeret a megjelenítéshez: Igazabol nem TS szintje befolyasolja a szem fejlodeset ill nem fejlodeset. A te megkozelitesed nem jo, mert mondjuk 1% koze van TS szintjenek hozza. Valami mas van a hatterben.)Severum írta:
Én a lélekereje növekedéséhez kötöm a LDSZeket, ami simán lehet hogy pont a TD szintre fog esni.
Rossz fele indultal az LDSZ fejlodessel kapcsolatban,(Ez egy spoiler. Vidd rá az egeret a megjelenítéshez: nagyon attetesen van csak koze hozza a regenyben. Hogy itt mi lesz az mas kerdes. Termeszetesen anno TS elozo elete elott par szaz evvel az ottani Tang szektaban volt aki elerte a vegso szintet hiszen leirta az egyik tekercsben mik a tulajdonsagai. )goku5 írta:
Amúgy én is úgy gondoltam hogy valamelyik próba elvégzéséhez kell a szemek továbbfejlődése vagy egyik próba jutalmának lesz a következménye. Vagy mint írta pl a TD szint elérése a 9. gyűrű megszerzése.
Sőt elvileg azért állítják be azt a végső szintnek mert az is elérte valaki. Anélkül senki nem tudna a létezéséről. Sőt ha ezt vesszük alapul még lehet afölött is van szint de azt még senki nem érte el, és pl pont TS lesz aki a "végső" szintet is túlszárnyalja. Pl mikor eléri a 100 szintet. Mert még korábban senki nem volt isten az előző világban így nem ismerhetik azt a szintet.
Javitva. Bocsanat.NarutoSama írta:
Ha már ezt az információt nem birtad magadban tartani, igazán leirhatnád 3 spoiler fül alá az okot
Dreamhunter, kezdesz átmenni nagyon sokszor spoileresbe, ami nem igazán tetszik... Nem kell elmondani, ha valaki rosszul gondol valamit, mert az is spoiler attól még, hogy nem írod le a miértjét. Hadd ötleteljenek rajta, az ezeknek a beszélgetéseknek a lényege. Nem kell a választ a szájukba rágni.
Meg ertettem. Majd jobban odafigyelek.Ayagii írta:
Dreamhunter, kezdesz átmenni nagyon sokszor spoileresbe, ami nem igazán tetszik... Nem kell elmondani, ha valaki rosszul gondol valamit, mert az is spoiler attól még, hogy nem írod le a miértjét. Hadd ötleteljenek rajta, az ezeknek a beszélgetéseknek a lényege. Nem kell a választ a szájukba rágni.
A fordito es a lektor mas elfoglalsag miatt jelenleg nem elerheto! Pont ezert szolt is elore hogy ne keressuk!DrSpyde írta:
Még nincs fent a 178-as vagy csak nekem nem mutatja ?
Ayagii írta:
A kövi résszel megint sokat fogok késni, ne keressétek a hét első felében, bocsesz.
Nem hinném! Mert a felirat nem késik és korán se jön soha, mindig pontosan akkor jön miután elkészíted, Chakra lektorálja, és feltöltődik!
Olyan jó lenne ha több ilyen 3D kinai animét forditanának mert rengeteg van amire kiváncsi vagyok de kár hogy nincs kimondotan egy olyan oldal ahhol csak ilyeneket forditanának magyar ra. De annak is örülök hogy van ez a pár amit forditanak föleg ezt a DD-t még egyszer köszi Ayagii.
Ugrás a fórumra: |