Megnéztem egyébként a héten a Blade Runner mindkét részét, mindkettőt az öcsémmel. Kedden az eredetit, akkor azt gondoltam, hogy majd összeáll bennem az új megnézése után, és akkor írok. Aztán megnéztem az újat is szerdán, és... nem nagyon tudtam mit mondani, két-három mondaton kívül, ami inkább az élményt foglalta össze.
Azt hiszem, hogy most állt össze bennem annyira, hogy véleményt tudjak mondani, de ne várjon senki tőlem elemzést (nem is vár senki, csak úgy mondom).
Szerk.: Végül eléggé az lett 
Az eredeti:
Nehéz róla mit mondani. Nyomasztó, hihetetlenül jól eltalált hangulatú, lassú lefolyású, de sokakkal ellentétben nem mondanám, hogy történet nélküli. Azt sem tartom igaznak, hogy ez csak egy szelete volt egy fickó életének... mert a végével, az utolsó öt perccel az egész történetnek lett egy kifutása, egy eredménye, ami változást hozott Deckard életében.
A hangulat, a látvány (leszámítva a nyitójelenetes, paint-szintű robbanásimitációkat Los Angeles látképénél ) szerintem baromira eltalált, egyáltalán nem zökkentett ki a filmből soha, sőt, ellenkezőleg, valósággal beszippant ebbe az amúgy borzasztóan taszító világba.
Harrison Fordot két féleképpen lehet megítélni, az egyik vélemény, hogy tökéletesen hozza a szerepét, a másik meg Saphi-véleménye, miszerint szimplán szar volt. Szerintem voltak rosszul eltalált momentumai, de a karakterét nagyon-nagyon jól átadta. (Olyat meg nem mondott Saphi az újban, hogy régebben nehezebb volt, meg hogy ő jobb volt K-nál, SŐT, K mondja azt, hogy régebben egyszerűbbek voltak a dolgok, mire Deckard csak úgy reagál, hogy minek bonyolítani.) Ahogy mindenki más is. Roy színésze persze vitte a pálmát, főleg az utolsó fél órával.
De a végén valahogy csak véget ért a film, és ezzel véget ért bennem is. Nem nagyon volt kicsengése, nem rezonált bennem (ebben persze benne van az is, biztosan, hogy a téma nem áll közel hozzám eredetileg). Benne voltam a filmben, az utolsó fél-háromnegyed órában nagyon is, de amikor véget ért, akkor ennyi volt... De valószínűleg ez az én hibám. Talán még nem értem meg rá, talán elsőre nem állt össze bennem (ami nagyon sok filmnél így volt, ezt az öcsém mondta is nekem, elsőre nem nyűgözött le a Harcosok klubja sem, vagy a Ponyvaregény, de pl. a Gyűrűk Ura sem, ilyen filmeket általában minél többször nézek meg, annál jobban tetszenek, nyűgöznek le).
Szerintem Saphi téved azzal, hogy ennyi háttérintellektualitást-mitológiát belevisz az értelmezésbe, én úgy olvastam, hogy a készítők még csak el sem olvasták egészen Dick könyvét (amúgy ettől függetlenül, Dick teljesen a magáénak érezte a filmet, amennyit látott belőle halála előtt).
Akárhogy is, nagyon érdekes és egyedülálló film, a replikánsok vágyai, céljai például sokkal tisztázottabbak, emberközelibbek, mint az újban. Roy és Tyrell párbeszéde... nálam az volt talán a kiemelkedő pillanat, meg amikor megmentette Deckardot. Sokatmondó jelenetek, sokatmondó párbeszédek, és valahogy tükrözték azt a mély emberséget, ami a film szerint magukból az emberekből már kiveszett.
Hm, utólag gondolkodva sokkal jobban összeáll a kép, sokkal inkább értékelem.
Az új:
Több sztorija van, az biztos, de ezt nem éreztem sekélyesnek. Néha viszont azon kaptam magam, hogy azon gondolkodom, hogy ezt most nagyon az első mintájára akarták megcsinálni... de ez nem volt túl gyakran. Nem gyakori szerintem az, hogy egy folytatás képes továbbgondolni valamit, új elemekkel megtölteni úgy, hogy megmarad az eredetinek a szellemisége és stílusa. Szerintem a Blade Runner 2049-nek sikerült.
De ha nem is, akkor sem intézhető el annyival, hogy "semmilyen" volt a film.
Hogy a sztori milyen, a fordulataival... nem tudom. Kicsit itt úgy éreztem, hogy ezzel szakítottak az eredeti film értékrendszerével/gondolkodásával, de ez nem feltétlenül probléma. Az biztos, hogy maibb film, ennek minden előnyével és hátrányával. Gyönyörűen megcsinált, vérprofin összerakott, de kicsit egyszerűbb, befogadhatóbb... de talán csak azért, mert "szájbarágósabb", amit egyébként én nem tartok problémának. Attól még, hogy kimondunk dolgokat, ahelyett, hogy egyfolytában metaforák-utalgatások tömkelegével utalgatunk rá, lehet ugyanolyan értékes a gondolat, sőt. Bár talán túl sok mindent próbáltak megfogalmazni, túl egyértelműen (ez volt az, amire Sabaku azt mondta, hogy mindenki random mindent kitálal). De engem ez nem zavart, nem is tartom eltúlzottnak, vagy komikusnak, amikor néztem a filmet, egyáltalán nem éreztem kilógónak, egyik monológot-dialógust sem (kivéve Wallacet, akire később visszatérek).
K karaktere nagyon emberi és emberközeli, és Gosling szerintem zseniálisat alkotott (igaz, hogy én nagyon szeretem őt eleve). A munkájában, Joival, majd a történet előrehaladásával, amikor elindul benne valami érzelmileg... végig, egészen végig, szerintem minden tökéletesen ott volt az arcán. És ahogy Szentinel is mondta asszem, amikor meg kitör belőle minden, az emlékkészítő lánynál, az egy... lélegzetvisszafojtós pillanat. Ez volt a csúcsa az ő ívének, innen stagnált, majd egy fordulópontnál (amikor megtudja, hogy mégsem különleges, mégiscsak az, akinek eddig gondolta magát), egy másfajta útnak indult, ami egy szerintem gyönyörűen visszafogott, de egyúttal... kiteljesítő végbe torkollik.
Abban viszont Saphival értek egyet, hogy a hologramos dolgot sokkal inkább éreztem egy szomorú, mai korról (és a jövőről) beszélő kórképnek, mint romantikusnak. Amikor inkább illúzióba dédelgeti magát az ember, mert az emberiesség már annyira kiveszett(nek hitt), hogy úgy gondolja, inkább megtalálja a társat egy programban, mint egy valóságos személyben... és erre csatol vissza a végén a Joi reklám.
Deckard nagyon jól lett bevezetve, és használva a sztoriban, és nekem Wallace jobbkeze is nagyon ütős, és mély karakternek hatott, egyáltalán nem éreztem azt, hogy kimerülne egy terminátorban, vagy szexuális frusztrációban, sőt. Ő volt számomra az egyik legérdekesebb, és egyáltalán nem az akció miatt.
Az emlékkészítő lányt sem éreztem ellentmondásosnak, sőt. A sírást sem éreztem eltúlzottnak, de az ő jelenetében a sírás kifejezetten megrendítő volt.
Ami utólag visszanézve szerintem... fölösleges volt, az maga Wallace, és ezzel teljes ellentétbe kerülök pl. Saphira értelmezésével. Öcsém fogalmazta meg hazafelé az úton, hogy ő nála érezte azt, hogy a karakter több lett volna, ha "csak" van, de nem rágjánk a szánkba. Azért kellett ő, hogy legyen egy gonosz, legyen valaki, aki ellen harcolni kell, de ez talán sokkal hatásosabb lett volna, ha nem hozzák be konkrétan, csak lebegtetik. Mert Jared Leto... hát, nem tudom, nekem nem jött át igazán. De lehet, hogy ez csak Jared Leto személye miatt van, és nem az alakítás tehet róla. Lehet, hogy ő már csinálhat bármit, eltúlzottnak fogom érezni.
Még egy dolog a történettel kapcsolatban: a végén nem tudom, hogy mit gondoljak erről a "forradalomról". Annyira nem, hogy írni sem tudok róla
Mindenesetre összességében élmény volt a film. Jobban hatással volt rám, mint az első, de ez tényleg lehet, hogy csak azért volt, mert az első még nem állt össze bennem, vagy én nem értem meg rá, ugyanis tény, hogy az új könnyebben befogadható (erre mondják néhányan gondolom azt, hogy lebutított). Meg hát mégiscsak moziban láttam.
De akárhogyis, elintézni azzal, hogy rossz, vagy semmilyen... szerintem elfogultságra vall, de hát ki vagyok én, hogy megítéljem, szóval ezt vissza is szívom. Az biztos, hogy élmény volt az a 160 perc, és az is sokatmondó (és ez pl. az eredetire nem igaz teljesen), hogy egy pillanatra sem estem ki szinte a filmből, végig teljes figyelemmel követtem, és ez 160 percen keresztül már önmagában értékelendő.
Ha értékelni kéne (amit szoktam általában, csak magamnak), akkor... az eredeti nálam (és ez szigorúan azt jelzi, hogy mennyire élveztem, vagy ha nem szórakozásról van szó, akkor mennyire tudtam befogadni, benne lenni, mennyire ragadott magával, nem pedig arról, hogy jó, vagy értékesebb-e, mint egy másik), akkor én az eredetire első nézésre 8/10-et adnék, az újra meg 8,5/10-et.
Az első, bár kiforrottabbnak érzem, csak simán tetszett, a második, bár szerintem vannak gyermekbetegségei, meg élmény volt, és bár messze nem tökéletes, nagyon-nagyon tetszett.
Valószínűleg újra fogom nézni őket pár év múlva, kíváncsi vagyok, hogy akkor mi lesz a véleményem, mert simán lehet, hogy máshogy fog lejönni bennem sok minden, és fordítva fogom megítélni a kettőt, de egyelőre így éreztem, így láttam.
Szerkesztette: Jon - 2017.10.21. 21:39
)
