Coelho írta:
és Skyler sem tűnt annyira idiótának. Mármint idegesítő, de átjön, hogy mit miért csinál és nagyjából logikusan cselekszik.
Ezzel ugyanúgy voltam én is. Amikor elsőre néztem, rettenetesen idegesítő volt végig, amikor másodjára, akkor valahogyan teljesen más szemmel néztem rá. Talán mert első nézésre tudat alatt is drukkolsz Heisenbergnek, hogy rekteljen mindenkit, hiszen nem tudod, hogy mi a vége, hova fut a sztori, és úgy csak annyit lát általában az ember, hogy Skyler visszafogja egyfolytában. Másodjára viszont sokkal inkább nézed a többi karakter szemszögét is, és úgy meg azt látod, hogy egy nő hogyan próbálja összefogni a családját és boldogulni a saját életével.
Mondjuk mindkétszer Jessie volt a kedvencem, főleg másodjára, akivel leginkább együtt tudtam élni.
De Hank sem semmi...
Áh, rohadt jó sorozat volt ez
Én olyat is hallottam, hogy valakinek a Saul jobban átjön és jobban tetszik, mint anno a BB. Szerintem mindenképpen adj neki egy esélyt, én mindenképpen meg akarom nézni.
Csak hát ennyi sorozat meg film mellett, mikor.
Azért üresjáratban a bb első két évada a király.
De ahogy azt oly sokszor le is írtam, a SOA azért zseniális,
mert részről részre frusztrálnak, míg minden megoldanak erőszakkal.
Ez ilyen nyers módon egy sorozat sem merte megtenni.
Nagyon is jó volt az a két évad, az már más kérdés, hogy sokaknak túl lassú, vagy vontatott, de számtalan emlékezetes jelenetet tudunk mondani azokból is. Eleve, a végén amikor Walter hagyja a csajt meghalni, ott érkezett meg nálam igazán a sorozat, de úgy, hogy bumm az arcomba.
Onnan már nem volt megállás, se nekem, sem Walternek.
SOA bennem sokkal több érzelmet váltott ki, mint a Breaking Bad. Mindkét sorozat erős dráma, de nálam a Hamlet reboot nyert egy kicsivel. Nagyobbak a tétek. BB-ben tudhattad, hogy a készítők a családi veszteségeket nem merik majd komolyan beleírni a történetbe, míg a SOA átvitt és gyakorlati értelemben is a család veszteségeire, szétesésére és újjászületésére koncentrál sok egyéb mellett.
A SOA készítője sokszor elég tanácstalannak tűnt, merre is vigye tovább a történetet, ezért feleslegesen túlbonyolította vagy csak úgy "lógatta" a levegőben a sztorit (a vontatott és unalmas ír évadot nehéz megbocsátani neki ) és néha öncélúan írtak ki szereplőket a sorozatból. A BB legendás kamerabeállításai szintén plusz pont. Meg valahogy reálisabb is volt az egész, a SOA végére kicsit elszabadult az író fantáziája és pl. tömegével hullottak az emberek, bármiféle tét vagy következmény nélkül.
Te meg miről beszélsz? Következmény nélkül? Neked nem jött le az, hogy Jaxnek pont a következmények miatt kell elvágnia a gyerekeit Charmingtól? Mondj már nagyobb tétet annál, hogy megölte az anyját és saját magát is Jax azért, mert az erőszak köréből az egyetlen kiút, ha nem kerülsz bele! Soában is voltak nagyon jó vágások, de ami a legzseniálisabb az a zenei betétek az epizódok végén.
Az ír kitérőben meg nagyon erős jelenet volt, amikor Jax majdnem ott hagyja Abelt, csak aztán a sors úgy intézi, hogy nem érhet véget így, mert a gyermeken keresztül vezet a bűnbocsánat. Ő azzal váltja meg magát, hogy azt adja a gyerekeknek, ami neki nem lehetett, normális életet. Azt meg nem mondhatod, hogy foghatta volna a családját a negyedik évadban és ott hagy mindent, mert a sorozatban egy természetfeletti misztikum miatt nem lehetett, a sors/kaszás miatt. Persze nem kell egyetértenünk, csak kifejtetem a véleményem a dologgal kapcsolatban.
Volt egy kis időm az elmúlt 1,5 hétben, végignéztem a Rick n Morty 3 évadát.
1x kibaxott zseniális!
Jön egy poén, röhögök rajta, és vissza kell tekernem mert ez időben 2 másikról lemaradtam.
Kellemesen tömény. Újra is nézem párszor a 4. évad előtt.
Hát időd az lesz rá, egy ideig nem fog kijönni a negyedik évad
Nagyon jó volt amúgy tényleg az évad, bár szerintem nem így kellett volna befejezni. Ez a klónozós dolog nagyon kemény és dark volt, de nem évadzáró... legalábbis valahogy az emberben ilyen befejezetlen érzés marad. Legalábbis bennem. Valami hiány... ami ha tényleg 14 részesre tervezték eredetileg, és csak a pénz miatt lett belőle 10, akkor lehet, hogy ez miatt volt.
Összességében így is 8,5-9/10 az évad, ahogy az egész sorozat is feljött nálam erre. Valahogy ez az évad egy fordulópont volt nálam (a Pickle Rick-es rész), igazán berántott a dolog.
Megnéztem szerdán a Kingsman: Az aranykört, és nagyon laza, menő, szórakoztató volt. Talán egy kicsit túlnyújtott akcióval, de a karakterek baromi jók még mindig, a régieket jól vitték tovább, az újakat jól hozták be, a stílus nagyon laza, a poénok ültek, nekem az Elton John cameo is nagyon vicces volt. Szóval élveztem az egészet, talán csak azért van az első alatt, mert... mert nem az első, hanem a második, és a legtöbb dolog már nem volt új.
8-8,5/10
Aztán tegnap megnéztem az "Én, Daniel Blake" c. filmet. Tavaly Cannes-ban aranypálmát nyert.
"Daniel Blake (Dave Johns) 60 körüli, egyszerű, de becsületes munkásember Newcastle-ben, akit súlyos szívinfarktusa után a lábadozási időszakra az orvosai eltiltanak a munkától. Dan pedig azt teszi, ami a ledolgozott évtizedek után ilyen esetben logikus: szociális támogatást igényel ezekre a hónapokra. Azaz igényelne, ha az első kérelmét nem utasítaná el a munkaügyi központ arra hivatkozva, hogy márpedig igenis munkaképes. Ezen a ponton kezdődik el Dan kálváriája, hogy ne kerüljön az utcára. A hosszadalmas és megalázó fellebbezési folyamatot elindítva barátkozik össze az egyedülálló anyával, Katie-vel (Hayley Squires) és a nő két gyerekével, akik nemrég érkeztek a városba kapcsolatok, de legfőképp pénz nélkül."
"Az önzetlen gesztusok, barátságok azok, amik a kétségbeesésen is átragyogó, életigenlő erővel töltik meg a filmet, és ez az, ami az igazságtalanság témáját is ellenpontozza. Hogy sújtsa Dant vagy Katie-t bármilyen kegyetlen és reménytelen helyzet, emberek tudnak maradni benne. Mert amikor a rendszer megfosztja őket minden méltóságuktól, amikor sorszámmá és problémává degradálja őket, akkor a méltóságot magukban és egymásban találják meg. A körülöttük levő barátok pedig tartják bennük a lelket, és segítenek elviselni a legkritikusabb pillanatokat is. Legalább annyira főhajtás tehát ez a film a közösség és a személyes kapcsolatok ereje előtt, mint amennyire vádirat az elembertelenedett rendszerek ellen."
(Itt az egész cikk, ha valakit érdekel, nagyon érdemes elolvasni: http://www.filmte...niel-blake )
Nagyon... kemény. Megérintő és megrázó. Szimpatikus karakterekkel, emberi problémával... Én a végén párás szemmel ültem ott.
9,5/10
ELÉG SOK SPOILER, DE MÁR NEM AKAROM ÚJRAOLVASNI, HOGY MI
*sok oldalnyi rizsázás mód bekapcsolva*
Megnéztem a Blade runnert, mind a kettőt egymás után, és elgondolkodtam, mi a tényleges különbség a fantasy és a scifi között, azon kívül, hogy az előbbinek leginkább konzervatív, gyakran vallásos írói voltak (a kialakuláskor legalábbis), míg az utóbbiaknak inkább "vallástalan" liberálisabb beállítottságúak. Mert ha belegondolunk, a két stílus alapjai megegyeznek: ugyanazokat a toposzokat dolgozza fel hasonló népmesei és vallásos motívumokból merítve; gyakran a felvázolt probléma is ugyanaz, csak éppen teljesen más környezetben tálalva; mindkettő valamilyen fantáziavilágban játszódik, vagy a múltban, vagy a jelenben. Az eredeti high fantasy és scifi művek is egyaránt ott érnek révbe, hogy "szar a világ, és miért szar". A fantasyban és a scifiben több a közös, mint az elsőre látszik.
Persze, ha valaki jobban belegondol, összeáll a kép: az írók politikai beállítottsága az, ami a két műfajt az azonos történeti alap ellenére szétválasztja. A fantasyban mindig van valamilyen istenség vagy felsőbb erő, ami áthatja a világot, gyakran egész mitológia van köré szőve. Az egészet átitatja a vallásos misztika, a jó és a rossz harca, a csodákban és az emberiségben való hit, és végső soron a sötét erőkön való felülkerekedés. A fantasy tulajdonképpen egy vallásos ember szemüvegén át mutatja be a világot: a népek köré nemcsak történelmet sző, hanem egész teremtéstörténetet; leírja, hogy a világ rossz, és a rossz forrásaként megjelöl egy külső hatalmat, amiből minden gonoszság származik, és amit végső soron le lehet győzni. Ami fontos, hogy az eredeti high fantasy a gonoszt mindig az emberen kívül helyezte. Az is nyilvánvaló, miért a múltba, leggyakrabban a középkori Európába helyezték ezek az írók ezt a világot: mert a középkor Isten világa volt, szemben a jelenkorral, és minden bizonnyal a jövővel, ahol Isten halott.
A scifinek, noha a történet alapja még mindig ugyanaz, teljesen más az írói háttere: ennek az írója vallástalan, és a tudományt próbálja meg a vallás helyébe emelni. A scifi ezért tocsogott mindig is az "ürességtől" és bizonytalanságtól. Itt gyakorlatilag soha sincsen felső erő, nem teremtődtünk, a fajok és a világok csak úgy jöttek a semmiből. Éppen ezért is volt filozofikusabb, sötétebb és nihilistább a scifi: mert az írónak egy belső űrt kellett magából kibeszélni. Persze az alap itt is ugyanaz, csak éppen itt nem egy külső erő miatt szar a világ, hanem magától az embertől. Itt a gonosz nem kint van, hanem bent. Amíg a fantasy arról szól, hogy az embert hogyan kísérti meg a gonosz, és hogyan tud felülkerekedni a megkísértett gonosz énjén, addig a scifi arról szól, hogy az embert hogyan taszítja a mélybe az eredendően benne lévő gonoszsága.
Persze vannak kivételek, meg vannak átmenetek is. Például a star wars egy egyértelmű átmenet, simán besorolható lenne a fantasy kategóriába is.
Ezt csak azért írtam le, mert szerintem egy érdekes adalék Dick munkásságához, akiről köztudott, hogy ateista, vagy legalábbis agnosztikus volt, amíg Isten meg nem jelent előtte, és el nem mondta neki, hogy sérve van a fiának. Akinek tényleg sérve volt, és amitől aztán teljesen bekattant. Éppen emiatt Dick műveiben eléggé keveredik a fantasy meg a scifi. Aztán ott van William Blake, aki nagy kedvence volt a fantasy íróknak (én Tolkien miatt ismerem a Blake-féle mitológiát), és Dick is imádta idézni. Voltaképp a Valis bizonyos részeihez ismerni kell Blaket is.
Na, de a blade runnerre rátéve: csak azért halogatom, hogy erről írjak, mert basszus, tényleg az volt, amit Szentinel meg Sabaku is írt. Az első résznek voltaképp nincs története, a másodiknak meg sekély a sztorija. Ha története nincs is, mégis szól valamiről: scifi köntösbe tálalva elmondja, hogy szar a világ. A scifi része egyébként nagyon gyenge volt, egyszer akartak belemenni a tudományosságba, és olyan áltudományosak lettek a DNS-károsító antimetabolitok kapcsán, amik VÍRUST generálnak, hogy hangosan felröhögtem.
A másik, amire ki akartam térni, az ez:
Véleményem szerint, ha össze kéne foglalni az előző film egyik mondanivalóját, akkor így nézne ki: "Mi a különbség ember és gép között?" míg az új film visszakérdez "Tényleg, mi is? Nem tökmindegy?".
Ez szerintem kurvára nem igaz. Fentebb pont erről beszéltem, a blade runner egy bujtatott fantasy sztorit mesél el egy látszólagos scifi világban, ezért nincs is köze ahhoz a kérdéshez, hogy mi a különbség gép és ember között, még csak Westworldszerűen sem boncolgatja a különbségeket az ember és a gépek között. Említettem ugye William Blake-t, aki Dick nagy kedvence volt. Na, a filmben is van egy Blake idézet kissé eltorzítva: "Fiery the angels fell; deep thunder rolled around their shores; burning with the fires of Orc." A könyvet ugyan nem olvastam, de valószínűsítem, hogy ezek az utalások abban is benne vannak, ahogy a Valis tele van velük. Blake a maga korában nagyon eretnek volt, meg elég furcsa skizoid sátánista elveket vallott, amitől nem csoda, hogy Dick is begolyózott. Blake úgy gondolta, a legnagyobb hazugság, amit a vallások hirdetnek, hogy a lélek és a test különálló entitás. Szerinte a test és a lélek nem elkülöníthető, ezek egymásnak a részei, és ezt a nézetet Dick is nagyban átvette. Szerintem teljesen alapvető volt, hogy a replikánsok nem "gépek", hanem érző emberi teremtmények, amiket gyakorlatilag semmi sem különböztet meg tőlünk. Ezért is voltak mesterségesen előállított hús-vér emberek, és nem vas terminátorok, mert a valóságos emberi test a történet szempontjából egyet jelentett az emberi lélekkel. Nagyon szép érzékeltetése volt ennek, amikor Roy meghalt, és elszállt a kezéből a fehér galamb, ami a halál feletti győzelem és a lélek halhatatlanságának a jelképe.
Szóval szerintem a történet nem is igazán erről szólt, hanem a "Birodalomról" vagy a "Fekete Vasbörtönről", ami a Valisban is visszaköszönt (nem, nem ment nekem is az agyamra a Valis, csak majdnem). A Birodalom szintén Blake-től származik, és egyébként a Brit Birodalmat jelképezte Blake próféciáiban. A Brit Birodalom meg Blake egyik "istenének", az úgynevezett Urizennek volt az arcmása, aki Blake mitológiájában az Ószövetség istene, egyben az isten, aki ráerőltette az emberekre a Törvényt, ami az emberek elméjét megbilincseli. Aki kőbe véste a morált, aki elnyomta a vágyakat és az örömöket, és a jog meg a civilizáció mögé bújva ráerőltetett az emberiségre egy folytonosan növekvő, fosztogató, elnyomó társadalmat, aminek valójában minden egyes tagja rabszolga. A replikánsok szerintem szimbólumok voltak. Nem valódi lélektelen gépek, hanem azok az erőtlen emberek, akiket ez az embertelenné vált világ elnyom és kizsákmányol. Még az élethosszuk is jelképes volt, azoknak a teljesíthetetlen vágyaknak a jelképe, amit a jog és a morál nem enged (note: még Blake korára vonatkoztatva, ami azért elég más volt). És ennek nemcsak a replikánsok voltak az áldozatai, hanem Deckard is (aki talán replikáns), meg Tyrell is, mert mindenki, aki benne él, maga is építője ennek a börtönnek.
A piramis szintén egy jelkép volt, a zsarnokság jelképe már a Biblia óta, meg Blake egyik versében is, amikor Los (lásd később) végigsétál Urizen Londonján, a város tele van piramisokkal.
Ennyit a szimbolikáról. Történetről nem tudok írni, mert nincs. Bár érdekes volt, hogy nem is hiányzott, a történet nélküliség mintha csak valóságosabbá tette volna az egészet. Olyan volt, mintha tényleg pár szerencsétlen mindennapjait látnánk. A képi világ nagyon szép volt, a színészi játék meg szar. Majdnem bevertem Harrison Ford fejét a monitoron keresztül, amikor megláttam huszadjára tátogni azzal a debil fejével. Ja, és még azok után, hogy végigszerencsétlenkedte az egész filmet (ennyire gyökér orvgyilkost még nem láttam), volt pofája azt mondani K-nak a következőben, hogy "ő jobb fejvadász volt", meg "akkoriban nehezebb volt a dolguk".
A második rész:
Én úgy éreztem, hogy az első rész azt mesélte el, hogy "szar a világ", de még ha meg is adta a válaszokat, hogy miért szar, nem igazán foglalkozott az a világot mozgató erőkkel. Az első ezért volt inkább statikus. Ezért érződött úgy, hogy semmiféle sztorija sincsen, szemben a másodikkal, ami a világot mozgató erők köré összpontosult ("miért szar a világ" ), ami miatt dinamikus lett, azt a "látszatot" keltve, hogy van valamiféle klisés sztorija. Szeretném azt hinni, hogy ez tényleg csak látszat, mert valljuk be, a sztori elég sekély volt. Még az ilyen nagyon sablon divergent seriesek is erről szólnak, hogy "hurdur elnyomnak minket, de forradalmat csinálunk és győzünk, mert mi vagyunk a jók ők meg a gonoszak és jaj de jó lesz". Aztán vége lett a filmnek, és azt éreztem, hogy ez is csak amolyan szelet torta volt egy-két random faszi életéből, ahogy az első rész is (hacsak nem terveznek folytatást), és nem is arról szól az egész, amiről látszólag szól, azaz az elnyomókról meg a forradalmakról. Lehet csak túlságosan intellektuálisnak vélem a készítőket, és sokat nézek ki belőlük, amikor azt gondolom, hogy visszanyúltak P. K. Dick alapjaihoz és Blake-hez, és azt a mitológiát akarták felrajzolni emberi formában, ami Blake Birodalmát létrehozta. Erre egyrészt amiatt gondoltam, mert kibaszottul koncentráltam Jézusra, hogy tényleg van-e Jézusos Wallace-ban, másrészt Wallace karaktere önmagában is ezt sugallta. Őszintén szólva, ha nem lett volna Wallace, akkor azt mondom az egészre, hogy "ez egy klisé retek", de Wallace karakterével eléggé összeállt a Blake-i mitológia.
A Blake-i mitológiában ugyanis Urizen (a Birodalom teremtője, a törvények és a tudomány istene; itt: az állam, a rendszer) teremt egy zsarnok világot, ami velejéig romlott, literally az első Blade Runner világát. És van egy másik Isten, Los (aki a Nap jelképe, ha jól emlékszem voltak is elhintett naphasonlatok), aki korábban egy farmer volt és megmentette a világot az éhezéstől (note: ugyanezt tette Wallace), aztán, amikor az istenek "lezuhantak" a mennyekből, azaz amikor bealkonyodott, és a Nap tüze a föld alá szállt, egy kovács lett. Később ő tervezte és teremtette meg az embereket, mint egy kovács vagy mesterember, összeszerelve őket, de amikor rájött, hogy a teremtményei mindig hibásak lesznek, mert nem képesek levetni magukról Urizen világának bilincsét, megteremti a szexualitást, és az "istennő ikertestvérével" nemzi Orcot, aki a történetben a Forradalom megtestesítője. Aztán Orcot hozzáláncolja egy sziklához az Irigység láncával, ami odavezet, hogy Orc fellázad, és még Urizent is megriasztja, akinek az egész világmindenséget újra kell alkotnia, hogy létrejöjjön egy igazságosabb világ. Az is beszédes, hogy a neve azt jelenti, hogy "új ember".
Nem tudom, hogy csak az én tudatalattim meséli bele, vagy tényleg fullban ugyanez volt a sztori itt is, de szerintem kísérteties a hasonlóság. Ezért nem is hiszem, hogy csak többet akart eladni belőlük (bár valóban van egy olyan mondata, hogy milliók kellenének, hogy mi milliárdnyi sokan lehessünk), de aztán elkezdi tolni Los szövegeit gyakorlatilag szó szerint a divine nature-ről, ami az "angyalaiban" van (Blake másik mániája), aztán Deckardnak már ő is forradalomról beszél, a legelgondolkodtatóbb mondata meg az volt, hogy "mi van, ha Deckardot AZÉRT teremtették, hogy pont ott és pont akkor találkozzon Rachaellel, és megszülessen a lánya". Mert simán lehet, még ha Deckardot nem is teremtették, a többieket ő alkotta olyanra, hogy kirobbantsanak egy forradalmat, akaratosan tette őket engedetlenné és plántálta el bennük a irigységet az emberek iránt, és az, hogy ők is képesek gyermeket nemzeni, csak a tűz a kanócnak. Szóval olyan érzésem volt, hogy a forradalmárok csak bábok, a kormány csak elszenvedi ezt az egészet, Wallace meg aktívan egy új világ létrehozásán fáradozik.
Egyébként Los valóban amolyan "Jézus-féle karakter" a Blake mitológiában, de igazából Blake-nek elég furcsa vallásossága volt, kissé sátánista volt, meg kiszemezgetett magának dolgokat a vallásokból, és a jézus szó számára már nem Jézust jelentette, hanem a megváltót, aki felszabadít a zsarnokság alól. Szintén Jézusi karakter volt nála Luvah (a későbbi ork, itt Deckard lánya?), aki a szeretetből változik át a gyűlölet és a forradalom jelképévé.
Amit még érdemes megemlíteni az a hologram csaj esete, ami egy érdekes plusz volt az első részhez képest. Én nem éreztem bénának, sokkal inkább nevetségesnek, és kissé a korunk kifigurázásának, hogy K egy hologramot szeret. Sajnálom Szentinelt, ha ő ebben romantikát érzett, és elutasítana bárkit csak azért, mert nem érezte át a közöttük dúló szerelmet. Én sem éreztem egy cseppnyi romantikát se. Ugye az elején mondtam, hogy ebben a történetben a test és a lélek egy entitás, a replikáns ezért nem különbözik az embertől. Joinak ugyanakkor nincs teste, és a történetből szerintem egyértelmű, hogy lelke se. Ugye Joi nagyon sokáig K lelki társának tűnik, olyasvalakinek, aki segít neki döntéseket hozni, aki biztatja, hízeleg neki. De igazából Joi végig csak azt teszi és olyanokat mond, amit K akar. Joiba nem a szeretet programozták (nem is lehetne, hiszen ahhoz test kéne, és így lélek), hanem azt, hogy megfigyelje a gazdája rezdüléseit, és azt tegye, amit a gazdája akar. Akár hívja meg a szexi csajt, akivel korábban találkozott (ez már egy jele volt ennek. Miért azt a nőt hívta? Mert K-nak tetszett. Mert K őt akarta), akár biztassa K-t, hogy ő különleges (ez a jelenet is érdekes, már-már amolyan biblia Éva módjára sugdossa a fülébe teljesen karakteridegen módon, hogy te igenis különleges vagy - amit minden bizonnyal K akart hinni magáról.) Aztán csattanóként a végére a halála előtt jelentse ki, hogy "szeretlek". Az egész Joi történet persze akkor áll össze, amikor Joi megjelenik a kék hologram nő képében, és K nézi, ahogy nagy betűkkel kiírják mellé, hogy "minden, amit látni akarsz; minden, amit hallani akarsz". Ezt jelentette lélektelennek lenni, Joi azt tette, ami belé volt programozva, míg K a végén a lázadást választja, mert a lélek lázad az elnyomás ellen.
Egyébként a végét szerintem eléggé elrontották. K halála nekem tetszett, szerintem jó volt, hogy nem volt teátrális, hanem igenis életszerű. De a többi elég gáz volt. Harrison Ford itt is eljátszotta azt, hogy totál feleslegesen megjelent, hadd örüljenek a rajongók. A végén meg nagyon nevetségesek voltak az ellenszenves forradalmárok, akik még meg is alázták szegény K-t, amikor a képébe tolták, hogy "jaj, azt hitted, te vagy a kiválasztott, hahahaha". Ezeken a részeken bőven lehetett volna finomítani, de amúgy alapjaiban véve megvolt itt is az "eh ok" élmény.
A folytonos könnycsepegés viszont tényleg vicces volt.
Szerkesztette: Saphira - 2017.10.15. 03:13
[img]https://s11.postimg.org/qvhku2y5f/e68600b26f11f87d4bf02c8fa857ab6e.jpg[/img] Nem jól adtad meg az elérési útvonalat.
) és néha öncélúan írtak ki szereplőket a sorozatból. A BB legendás kamerabeállításai szintén plusz pont. Meg valahogy reálisabb is volt az egész, a SOA végére kicsit elszabadult az író fantáziája és pl. tömegével hullottak az emberek, bármiféle tét vagy következmény nélkül.
