Mai anime rész alapján én egy Piccolo vs Fekete hajú Goku-t bedobok.
Gokunak Frost végső formája ellen kellett a ssj szint, Piccolo esélyes, hogy ssj nélkül erősebb nála.
Moderátor: Ahogy a múltban úgy a jelenben is érvényes, hogy ebben a témában minimum két teljes sor írása kötelező! <- Képzeljétek úgy, hogy ezt kékkel írtam.
Úgyis Goku nyerne, Piccolo már rég nem egy szint Gokuval vagy Vegitával.
Teljesen mindegy, hogy simában vagy SSJ-ben tolja. Komoly harc tuti nem lenne belőle.
Ne feledd el, hogy Frost nem biztos, hogy ugyan olyan erős, mint Freeza volt, plusz Piccolo se ment vele sokra annak idején pedig akkor még nem is harcolt ellene a teljes formájában. Plusz Frost végső formája előtt változott át SSJ-be nem utána.
Ha fekete haj tekintetében egy Beyond God állapotban lévő Gokut nézünk, akkor az ellen még Super Vegito sem nyerne.
Ha viszont csak egy normál Base Goku akiről szó van. Akkor azt úgy ja megtudná verni. Egyébként ha Piccolo megtanulná végre a Kaiokent, akkor SSJ3 Gokuval is partiban lenne. De a Beyond God Goku ellen még mindig nem rúgna labdába.
Egyébként, ha Frost egy sime Base Goku, és nem a Beyond God állapotban lévő ellen küzdött, akkor kb Fat Buu szintjén lehet.
Adok nektek valami egyszerűt.
Ki nyerne: Jacko vs Mr. Popo
Mr. Popo nyerne, Goten és Trunks sem volt neki ellenfél a "Z"-ben. Jacko erejéből eddig nem sokat lehetett látni.
Jacko szerintem olyan dbs könyvmoly Gohan szinten lehet. De egy Tien vs Krilin harc is érdekes
lehet ott szerintem Tien lenne jobb.
A Z-ben az csak egy filler epizódban fordulhatott elő, hogy Popo erősebb ssj Trunkséknál Ha így lett volna, akkor viszik Vegetáék ellen harcolni a Z elején
SSJ4 Goku vs. SSJ God SSJ ("kék hajú" ) Goku :goku
Coelho írta: SSJ4 Goku vs. SSJ God SSJ ("kék hajú" ) Goku :goku
Az utoljára látott SSJGSSJ Goku Dermesztő ellen harcolt.
Ha most tényleg valamiért elvesztették Vegitával az isteni erőt, akkor.
Dermi elleni szintje (saját listám szerint)
Goku 200.000.000
Beyond God 200.000.000.000
SSJ Blue 10.000.000.000.000
Most Frost ellen
Goku 400.000.000
SSJ 20.000.000.000
GT
Ha elvesztette az isteni erőt, akkor innetől kezdve az ereje úgy az ezred részére csökkent, de mint tudjuk, nagyon sok időt fog eltölteni a téridő szobában. Ráadásul odáig hátra van még vagy 15 év.
A GT-ben van egy érdekes dolog a küzdelmek alapján
SSJ Goten ~ Base Gohan
SSJ Gohan ~ Base Goku
Ha Goten 10.000.000
Gohan 500.000.000
Goku 2.500.000.000
SSJ3 Goku 1.000.000.000.000
Beby Vegita pedig tudjuk, hogy erősebb, volt mint SSJ3 Goku
Illetve, hogy Ozzaru Beby és SSJ4 Goku kb egyforma erősek voltak.
Beby esetén a szorzó 10, SSj3 Goku esetében kicsit több.
Tehát
SSJ4 Goku durván 15.000.000.000.000
Tehát az SSJ4 egy picit erősebb lenne, a kb plusz 15 évnyi edzettség miatt.
Illetve, ha feltételezzük, hogy a jelenlegi Goku már nem tud SSJBlue formába alakulni.
Ha viszont azonos edzettségi szintet nézünk, akkor egyértelműen az SSJ Blue nyerne.
Ultimate Gohan elverte az alap Super Buu-t, aki szerintem erősebb, mint Kid Buu, aki úgy jött létre, hogy Super Buu-ból kiszedték Fat Buu-t. Tehát én ide energia csökkenést mondanék.
S így egyérteműen Ultimate Gohan.
Vagy
Tegyük fel, hogy Kid Buu erősebb, mint Super Buu.
De Goku azt mondta, hogy az SSJ3 teljes erejével meg tudta volna verni.
Ultimate Gohanról, viszont kivan mondva, hogy a Z-ben a legerősebb nem fuzionált karakter
így tehát ha SSJ3 Goku teljes erejében meg tudta volna verni, akkor Ultimate Gohan is
A jelenlegi erejük alapján:
Piccolo vs Frost (méreg nélkül)
Piccolo vs Fat Buu
Piccolo vs SSJ Goku (isten forma nékül)
Piccolo vs Super Buu (nem szívott magába senkit)
Figyeld meg mit mond Kibito Kai a Kid Buu-ról, Határtalan energiája és regenerációs képessége van, érzelemmentes gyilkológép, ezért tartja a legveszélyesebbnek és legerősebbnek ezt a formát. Hiába lehet 10x erősebb Ultimate Gohan, ha nincs olyan technikája amivel végleg ellehetne pusztítani, ugyanis egy kamehame-val esélytelen és kifáradna.
egy értelműen buu nyerne... gokuék is alig bírtak vele...
most eltekintve a számok törvényeitől ami itt előttem zajlott koncentráljuk a megérzésekre...
piccolo kb. az SSJ1-2 közötti állapotban van, Frost ugyan olyan erős mint Frieza tehát Piccolo lenyomná mindkettőt külön-külön.
1.Goku és Vegita kb egy szinten vannak utánuk jön 2.Gohan majd 3.KövérBuu, Piccolo és c18, 4.Trunks és Goten,5. Krilin 6.Yamcha és Tensinhan...
nem vettem alapul a fúziókat meg az összeolvadásokat meg ilyenek...
Piccolo kinek az SSJ1-2-je között van? Mert nem mindegy
Frost melyik dermesztővel van egy szinten? Az akit Goku levert, illetve Trunks felszeletelt, annál jóval erősebb. Az aki nemrég fel lett támasztva annál viszont jóval gyengébb.
Dermesztő elleni csata.
Piccolo nem bírt el Tagomával, akit Gohan SSJ alakban könnyedén legyőzött. Viszont Dermesztő 1. formálya ellen nem volt esélye sem. Goku alap formában egyenlő félként harcolt Dermesztő 4. formájával.
Piccolo és Goku közt óriási a különbség
A tornán.
Gokunak át kellett változnia SSJ alakba Frost 3. formája ellen. Persze ezáltal a 4. formánál is erősebb lett.
Piccolo kb egy szinten lehet Frost 4. alakjával.
A tornán ezek szerint úgy néz ki, hogy Piccolo erősebb, mint Base Goku.
Dermi legyőzése után Piccolo edzeni kezdte Gohant. Illetve jö9tt Csámpás a viadalával amire Goku is készülni kezdett.
Piccolo valamivel előbb kezdte az edzést, ami összességében is csak pár hét lehet. Goku viszont napot töltött a téridő szobában.
Kérdem én Piccolo, hogy a fenébe tudta pár hét edzéssel lehagyni Base Gokut, miközben Goku 3 évet edzett?
A legegyszerűbb, hogy Goku Dermesztő ellen a Beyond God állapotban harcolt, míg a tornán ezt az erőt nem használta.
*Csak kérdem én, hogyha Piccolo pár hét leforgása alatt ennyire feltornázta magát, akkor a Cell játékok és a Buu saga közti 7 évben miért nem edzett? Ha csak évente pár hetet szán rá, most Birsalmát kb egy pöccintéssel atomjaira szaggatná.
Piccolo soha sem volt a aktuális SSJ1 és SSJ2 között.
Amikor egyesült Kamival, erősebb lett, mint SSJ Vegita. De miután mind bementek a téridő szobába edzeni.
Az összes csillagharcos SSJ1 állapotban messze Piccolo felett volt.
Buu sagában max Imperfect Cell szintjét közelíthette meg jó indulattal. SSJ Goku meg már jóval erősebb volt Perfect Cell szintjénél.
Dermi feltámadásakor is egyértelműen. gyengébb volt SSJ Gohánnál.
Na jó Piccolo erősebb, mint két kicsi SSJ állapotban. de nem hiszem, hogy ez túlzottan számít egy Goku esetében.
A sorrended.
1. egyértelmű, hogy egyetértek
2. Gohan túlzottan legyengült Dermi ellen max valahol ASSJ Vegita közelében lehet. (Cell saga) azt tudjuk, hogy most elvileg edzi magát, de aktuális ereje ismeretlen.
3. kövér Buu stimmel, de Piccolo talán erősebb nála.
C18 messze nincs Piuccolo szintjén. Az android sagában ez még igaz volt, de miután Shenlong emberré változtatta rengeteget vesztett az erejéből.
4. a két kicsi a Buu sagában ssj alakban jóval erősebb volt, mint C18.
5. Krilin ja, de Tien szerintem erősebb.
6. Magikarp
C18 nem emberibb lett, csak a bombát távolította el a szerkezetéből, ugyanúgy android maradt. Erről kaptunk infot a Cell utáni szálban. Magyarul az ereje ugyanolyan mint a cell szálban.
Piccolo köze sincs kövér Buu-hoz, sztem még az SSJ2 szintet se üti meg, vagy legalábbis közel jár hozzá. Míg kövér Buu valahol az SSJ2 és SSJ3 között van.
egyet értek veled kb. én is így képzelem el az erőszinteket
Egyesítve 2016.04.12 07:42:51:
Chappa vs Satan?
Chappa??? a fekete fickóra gondolsz aki úgy néz ki mint a Herkules és Samuel L Jackson közös gyermeke vagy Kyabe a kis csillagharcosra vagy Champara Bills ikertesójára???
mert
1. NYERNE PICCOLO - (még a sima dragon ballba volt a Budokai Tenkachin Goku ellenfele)
2. NYERNE PICCOLO - rutinjának köszönhetően és mivel még nem képes fenn tartani az SSJ1 szintet Kyabe...
3. NYERNE PICCOLO - dehogyis kikapna mint állat... kb egy melléütéstől, minimum egy pöcköléstől...
Szerkesztette: vanNyommel - 2016.04.12. 07:54
A táncos fúzió gyengébb, mint a potara. ergo Gogeta < Vegeto
Gogeta ssj1-ben győzte le Janenbát.
Goku és Vegita kb vagy legalább 10x lehettek erősebbek, mint Goten és Trunks
Gotenks viszont erősebb volt, mint Goku vagy Vegita, de nem túlságosan.
Ha fat Buu az SSJ2 és 3 közt volt kb fél úton, akkor Evil Buu már megközelíthette az SSJ3-at. (Feltételezzük, hogy mind a kettő gyengébb, mint SSJ3 Goku)
Viszont ha kettőt összeadjuk Super Buu-vá, akkor az már erősebb, mint egy SSj3 Goku.
Super Buunál erősebb volt SSJ3 Gotenks, akinél Gohan volt erősebb. (egy kicsivel)
Janenbának erősebbnek kell lennie, mint 4.000 de gyengébbnek, mint 8.750 ( Sőt ahogy Gogeta leverte tuti, hogy 8k alatt van.
Janenba s látottak alapján max kb annyival volt erősebb Gokunál, mint Gotenks Buu Gohannál.
Gotenks Buu 13.000
G Buu / Gohan = 13.000/7.500 = 1,733
Janenba = SSJ3 Goku x 1,733 = 4.000 x 1,733 = 6.933,33 ~ 7.000
A 7.000 szerintem belefér abba, hogy Gogeta úgy elintézze, mint ahogy tette.
Lényegében tehát inkább mondhatni azt, hogy egyforma erősek. Vagy Gohan egy picivel tán erősebb, de ezt a hátrányt szerintem Janenba lehozza képességével.
Lényegében döntetlen, de talán inkább egy picit Janenba felé billen a mérleg.
ui. Viszont ha azt mondom, hogy Janenba kb Super Buu szintjén van, úgy is erősebb, mint SSJ3 Goku, viszont akkor már egyértelműen Gohan nyerne.
Gyengék olimpiája vagyis hogyan teljesítene a következő ellenfelekkel szemben Videl vagy Mr. Satan (Herkules a pontosság kedvéért) ?
Baktérium (a nagy büdös akivel Krilin harcolt a 21. tornán) Giran (a sárkány féleség akivel Goku harcolt a 21. tornén) Nam (A hindu vizes csávó akivel Goku harcolt a 21. torna elődöntőjében) Chappa király (Samuel Jackson és Mr. Satan közös gyermeke, Goku megverte a 21, 22, 23. tornák selejtezőjében) Silver ezredes (Vörös szalag rend tagja, ő lőtte le Goku felhőjét) Murasaki nindzsa (Goku győzte le a toronyban, sok tesója van, akiről azt haluzza, hogy a klónjai) Blue tábornok (Vörös szalag rend tagja, kinetikus képességgel rendelkezik, Gokunak meggyűlt vele baja)
Boss: ellene akár ketten is mehetnek Tao Pai Pai (sima , nem android)
Szerkesztette: Shiro - 2016.05.02. 22:15