Jon írta:
Nem mintha érdekelne, de ez már a harmadik alkalommal sem volt vicces, legalábbis nekem nem
Sok embernek mégis tetszik. Amíg mindig szóvá teszed, hogy neked nem tetszik azonnal, addig még inkább fent marad ez a meme. Ha nem jön be, szard le, a nép meg nevet ezen a megjegyzésen. Ha nem írnál ezzel kapcsolatban akkor el is felejtenénk, hogy te írtad le. (Bár most már nem fogjuk. )
Szerkesztette: Minagi - 2017.09.13. 18:32
A legnagyobb gond hogy anyám nem húzott apám faszára kotont. Szerintem. Lázasodom be megyek lefekszem. Mit nem adnék ha csak úgy magamtól megdöglenék végre. Igen ez most Ayumis szintű emo-zás de ezt érzem
Én eddig azt hittem, hogy gayman úgy született, hogy a gólyát ami hozta, lelőtte egy vadász, nekirepült egy falnak, áthajtott rajta egy busz és a tojás előtt még megnézették vele a Pappa Pia rendezői változatát, amit aendruvajna kuncogásával nyomatékosítottak a drámai hatás kedvéért. Asszem emiatt szükségessé vált újraértékelnem a döntéshozási paradigmámat.
Az a baj Micsudi, (amit már te magad is leírtál) hogy semmilyen végzettséggel és nyelvtudással mentél ki egy olyan országba, ahol nem csak hogy nem beszélnek magyarul, de még a bölcsészeket sem veszik föl sehova végzettség nélkül, max a mekibe. Azóta megy a hiszti, hogy mennyire szar vagy és tököd tele van az egésszel. Meg amúgy igazából mindenkinek. Vagy kösd föl végre a heréidet és kezdj valamit magaddal huszonöt évesen, vagy legyen már vége az egésznek és kösd fel magad álló farokkal, egy "God save the queen The fascist regime" feliratú táblával a London Eye mértani középpontjára. Akkor legalább híres és megbecsült leszel és imádni fognak a nők.
Gyere máskor is, Dr.Capac szívesen ellát építő jellegű életviteli tanácsokkal. Ha kell, számlát is tudok adni.
Neked is kell majd csinálni egy saját Facebook-oldalt. : (((
Több ismerősöm is kiment nulla végzettséggel Angliába és már kifejezetten jól elvannak (nem csak anyagi értelemben, de úgy is). Persze ehhez az kellett, hogy eleinte heti 6 napban 12-14 órákat melózzanak. És nem rinyáltak, hogy milyen szar nekik, tudták mit vállalnak.
"A sikernek nem titka van, hanem ára" - kéne ilyen Coelhós meme-t is szerkeszteni pálmafákkal és delfines naplementével
"Fogadd el magad, mert más úgyse fog."
"Sose feledd honnan jöttél, különben nem tudsz hazamenni."
Amúgy összedobnék egy képet de nincs meg a régi Profképed, úgyhogy a késztetés ennek fényében gyorsan elmúlt.
Szerkesztette: Sasha - 2017.09.14. 15:13
Ich bin Deine Sehnsucht Deine wut. Deine Asche Deine Glut. Du musst mich nur programmiern.
Ich bin Deine Hoffnung und Dein Bangen. Deine Lust und Dein Verlangen. Du musst mich nur aktiviern.
Én Coelhot egy homokos tengerparton, két pálmafa között képzeltem el pár nagy csöcsű delfincsaj mellett. :/
Ich bin Deine Sehnsucht Deine wut. Deine Asche Deine Glut. Du musst mich nur programmiern.
Ich bin Deine Hoffnung und Dein Bangen. Deine Lust und Dein Verlangen. Du musst mich nur aktiviern.