Kai-san Most nem azért de hány éves vagy mert, ez még szerintem általános iskolás biológia. Ha két félvért veszünk akkor a gyerekük is félvér lenne. De amúgy ez igencsak kizárt, mert nincs lány félvér. Bra nem született meg.
Amúgy jut eszembe. Mintha már említve lett volna még a 6és 7-es univerzumi verseny előtt hogy Pan már akkor másfél éves volt, szóval már idősebb ennél. De én nem néz olyan idősnek.
Nekem amúgy vannak gondjaim ezekkel a FORM-okkal. Értem én, hogy jött valahonnan az, hogy a kék erősebb a pirosnál, csak az nem tudom erről mikor volt szó az animében
No meg. SSJG-ben, szinte ugyan olyan erős volt, mint Bills, talán gyengébb kicsivel. Ezek alapján kékben simán erősebb, és ha még hozzá is veszem a 10szeres KaioKen-t, akkor már tuti, hogy gyalázná Bill-s.
Ennek okán, akkor már azt sem értem, hogy HIT milyen erős. HA GOKU a kékkel+kaiokennel, ment neki és még akkor is kb egy erősek voltak, ami nem tisztázott, akkor ezek alapján HIT simán neki mehetett volna bármelyik istennek, Amit mondjuk meg is akart tenni, csak megjött a király...
Ezek az erősviszonyos a Z-ben tök jól meg voltak oldva, mindenki lépte a formákat, szerezte a technikákat és valaki győzött. Itt meg ilyen össze visszasság van.
Elvileg Goku is azért érte el a kék szintet, mert egyszer SSJG-volt és benne maradt az ereje egy része, de VEGETA??? Értem, hogy meg magától érte el, de bakker!! Ha pilafos baromkodásra van idő akkor ezeket kicsit jobban megmagyarázni és kidolgozni miért nincs???
Nézd újra akkor a sorozatot, mert írtál pár tévedést Goku sosem volt közel sem olyan erős, mint Bills, mivel Bills nem harcolt a teljes erejével. Hit sem volt erősebb Gokunál, csak az időmegállítós technikája tette veszedelmes ellenféllé. Vegeta önerőből érte el a kék szintet, de ez is elhangzik a sorozatban.
De az erőszinteknek amúgy sincs már akkora jelentősége, mint a régebbi részekben, mert nagyon elszállt a szereplők ereje. A sima Dragon Ballban talán Goku 10 körüli szintről indult és a végére lett 300. A Z-ben és a Superben pedig kb. három sornyi nullát kéne leírni, ha ki akarnánk írni az erőszintjét.
Ki vette észre hogy Pilaf-nak nincs szemöldöke és ezért pont olyan mint SSJ3 Gokué?? xd
Vagy csak simán elfelejtették rajzolni? Amúgy ha 2 félvér saiyan-nak lesz egy gyerekkük akkor az már full saiyan lesz???
Az jutott az eszembe hogy ez a Black nem lehet olyan erős mint az SSGB szint mivel Trunks idővonalán már Dr.Genya előtt meghalt és akkor a teste még csak SSJ1 v 2-es szinten volt ,tehát kíváncsi vagyok ez a "Kaioshin erő" mennyit dob azon a szinten és hogy mennyit fog fejlődni csata közben.
Kai-san Most nem azért de hány éves vagy mert, ez még szerintem általános iskolás biológia. Ha két félvért veszünk akkor a gyerekük is félvér lenne. De amúgy ez igencsak kizárt, mert nincs lány félvér. Bra nem született meg.
Amúgy jut eszembe. Mintha már említve lett volna még a 6és 7-es univerzumi verseny előtt hogy Pan már akkor másfél éves volt, szóval már idősebb ennél. De én nem néz olyan idősnek.
Nemvagyok olyan jó ezekben, nekem csak a matek, a tesi meg az angol megy Amúgy 16
Szerk :..
Black = Zamasu | Gondolom akkor Black valódi formáján Zamasu-ra gondoltak ...
Új rész megnézve. Vegita dühét nagyon bírtam, ami érthető, hiszen Black megölte Bulmát a jövőben (vagyis meg fogja ölni, ha pontosítani akarunk). Az edzés rész szuper lett, örülök, hogy visszatértek valamennyire az alapokhoz. Ez tényleg jó ötlet volt. Lesznek itt még bajok, mert egy dühös Vegitával nem jó szembeszállni. Főleg, ha a családját védi, vagy éppen megbosszulja. Amúgy ki gondolta volna, hogy ilyen családcentrikus lesz.
Kzo: Trunks meg valszeg azért nem érezte Gohan KI-jét, mert Gohan már nem harcos. Csak egy tudós, és családapa. Kár, hogy leamortizálták a karaktert. Amúgy Gohan halálát a Trunks-os Special filmből halászták elő, csak megváltoztatták Trunks hajszínét liláról kékre. Akkor mondjuk nem értem, hogy a jelenbeli kis Trunks haja miért nem kék. De erről ennyit.
Én nagyon várom a folytatást, és hogy vajon ki is valójában Black. Tuti, hogy egy Kaioshin, különben miért mutattak volna egyet az epizód végén?
Na az 53 rész megválaszolja a régóta feltett kérdés, ki ez a Black? Valami nagy gáz történhetett Zamasu-val Trunks idejében, mert az előzetest látva nem néz ki gonosz karakternek, mellesleg a fülbevalója is más színű. Viszont az idő gyűrűje ott volt, vagyis valami történni fog a 10-es univerzumban.
Kicsit bosszantó így nézni, hogy hetente jönnek ki részek, Z korában hétköznaponként jöttek a részek.
Én úgy tudom, hogy a "Z" már a 80-as évek végére, vagy max a 90-es évek elejére véget ért japánban. Európában és Amerikában kb a 90-es évek közepén kezdték el vetíteni a sorozatot, ezért kaptunk napi DB részeket.
A sorozat pedig épp most fut Japánban is és ott is csak heti 1 rész megy.
Ha majd lefutott megveszi mondjuk a Viasat, vagy valami Anime csatorna és akkor lesznek majd napi DB részek.
Pont ezt akartam én is mondani. A Z, ha jól tudom, 1992-ben ért véget. Mi azért kaptunk napi részt, mert nálunk a '90-es évek vége felé sugározták a sima és a Z részeket is. De Japánban az animék hetiben mennek.
Gohan karaktere nincs leépítve. Inkább hanyagolva van.
Sátán ismeri a legjobban és hívta fel a figyelmet arra, hogy mindenki félreismeri Őt.
Goku is abból indult ki, hogy a Sayajin örökséget Ő is hordozza és a harc közben majd megjön az étvágya , valamint megjelenik a rejtett potenciálja. Aztán Piccolo ráhúzta a vizes lepedőt, amikor megmondta, hogy "Ő nem egy harcos, mint Te vagy" . Gohan nem szeret harcolni, mint a többiek. Ő csak akkor robban ki igazán, amikor vészesen nagy stresszhelyzet van.
Pl: amikor Krilint gyílkolászta Freeza, amint azt a videóban is láthattuk az imént néhány possztal feljebb. Vagy amikor Raditz Gokut taposta, ugyan ez volt, amikor Nappa ellen szállt szembe és megsértette a kezét. Szerintem neki ennyi a szerepe. Amikor minden kötél szakad, akkor Ő jelöl ki új irányokat, de egyébként pedig Goku és Vegita szerepe ez.
Szerintem még Gotenből is jobb harcos lenne, bár az érzésem az, hogy a készítők egy "kis Goku"-t akartak a népnek, mert régen azt szerették. Ugyan az a kis naív, bamba és még ugyan úgy is néz ki.
Trunk egy érdekes karakter. Vegita ivadékától egy megalkuvást nem tűrő konok harcos kirajzolódása lenne várható, de egyáltalán nem az. Ő egy nagyon érzelemmel töltött indivídum, aki ráadásul nagyon intelligens is. Vegitának is megvan ez az intellektuális jelleme, de Bulma eszével ez remek, a poén meg az, hogy egyik karaktert sem ismerni fel benne. Ha nem lenne lila a haja, akárki lehetne.
Pont ezt akartam én is mondani. A Z, ha jól tudom, 1992-ben ért véget. Mi azért kaptunk napi részt, mert nálunk a '90-es évek vége felé sugározták a sima és a Z részeket is. De Japánban az animék hetiben mennek.
A DBZ 89-96 ig futott, heti rendszerességgel... nehéz lehetett volna, madj 300 részt, e tempóban, 3 év alatt ledarálni.
Én akkor is azt mondom, hogy szégyen már amit Gohan , vagy Gohan karakterével csinálnak. Milyen jó is volt már mikor ő érte el elsőnek a ssj2-t és legyőzte Cellt. Azóta tényleg szégyen mi van vele főleg most. Annyira legyengült hogy már a ssj2 sem megy neki. Hol van már benne az igazi csillagharcosi vér tényleg gyalázza a csillagharcosok becsületét. Már ő is isteni szinten lenne ha rendesen edzene ahogy az apjáék.